"Effy"

 2011.01.17. 02:37

Sárkány!

 

Új taggal bővült az I.N.D.A. család, aki nem más, mint Effy! =)


 

 

Nem összetévesztendő a Stonem család Effyjével, habár biztos találnánk neki is megfelelő munkakört a zenekarban. ;)

 

 

 

 

 

  Na, de térjünk rá a lényegre. A két ünnep között alkalmam volt néhány napot Budapesten tölteni az Ilkában Kristófnál. Kedd este Szörényi Levente koncert volt az Arénában (adta), úgyhogy másnapra, azaz 2010. december 29-ére terveztük be a gitárnézést-vásárlást, amit szerencsére sikeresen abszolváltunk. De ne rohanjunk ennyire előre. Egész napos renyhülés, kajálás és filmnézés után elindultunk a Lányokkal (mert természetesen ők is velünk voltak), hogy a munkából távozó Kristóffal (ja igen, ő helyettünk is termelte a GDP-t) ütközzünk legkésőbb a Jászai Mari téren. De ha jól emlékszem, a Nyugatinál ugyanarra a villamosra szállt fel, amelyen mi is utaztunk. Hiába, kicsi a világ. :P                                              

  Izgatottan léptünk be (legalábbis én) a hangszerüzlet ajtaján, ahol némi kérdezősködés és a szokásos körök lefutása után előhozták nekem Őt. Első látásra szerelem volt. Sőt amikor a kezembe vettem, és az üzlet egy hátsó, hangszigetelt helyiségében "kipróbáltam", tudtam, hogy ebből nemcsak egy futó kapcsolat lesz. Nem tudom visszaadni azt az érzést, amikor ott, helyben először bedugtam neki a "dzsekkemet"... Most is libabőrös leszek, ahogy azokra a hangokra gondolok, amelyeket kiadott a kezem alatt. Hmmm. De nem feszítem tovább a húrt (ha-ha, milyen költői :)), itt van Effy:

Hát nem gyönyörű? De. Miután fizettem, az eladó hibájából adódóan kevesebbet, mint amennyiért kínálták ;) , ezért vettem egy tokot is hozzá. Természetesen Kristóf nem tudta megállni, hogy ne vegyen pengetőket. Vigyorral a fejünkön ballagtunk (nem, inkább futólépésben haladtunk, mert iszonyat hideg volt) a négyeshatos felé, ugyanis tervbe vettük, hogy a Blahánál leszállunk, és áldomást iszunk rá a Szimplában. Ezt a részt már nem részletezném, mert eléggé érzékenyen érintette a pénztárcámat. :) Legyen elég annyi, hogy elég tetemes mennyiségű tequilát, jégert, gyömbérsört és hosszúlépést csúsztattunk le a torkunkon. Effy nagyon jól viselte az estét, illedelmesen elüldögélt egy széken, nem  fecsegett bele világmegváltó társalgásunkba.

  Természetesen azóta már összeeresztettük Izivel is, szerencsére nagyon jól kijönnek egymással, tökéletes az összhang! Mielőtt valaki megijedne, hogy Cock emiatt lapátra kerül, ne tegye. A jó öreg Cock kapitány leszolgálta derekasan az idejét, most a jól megérdemelt pihenését tölti a fűtött szobámban. Nem is való neki már az örökös hurcolászás és garázsozás, főleg ilyen hideg időben.

<3 Effy :D

Ja, és ezúton kívánok mindenkinek Boldog, sikerekben gazdag új esztendőt!

Címkék: epiphone effy

A bejegyzés trackback címe:

https://indapopustic.blog.hu/api/trackback/id/tr22589350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása