Történetünk középpontjában három fiatal fiú áll. Pontosabban egy közülük valóban fiatal, a másik kettő azonban kizártnak tartja, hogy az ismert születési éve fedi a valóságot. Szentül hitték, hogy fiatalabbak, mint ahogy azt szüleik állítják. Életmódjukat így ennek megfelelően rendezték be, fittyet hányva az olykor orvul feléjük vágott rosszalló megjegyzésekre. De mélyen magukba nézve tudták, hogy valami nincs rendjén. Valami hibádzik. Mindig is érezték, hogy világra jövetelükkel kapcsolatban sötét titkokat rejteget a múlt. Hiedelmük nem volt alaptalan, mégsem sejthették, hogy a háttérben hátborzongatóan hatalmas misztikum lapul! Egyáltalán nem a korukról volt szó…

A mit sem sejtő Kovax, valamint a gyanakvó, ámde földhözragadt Dini és Kristóf egy nyári éjszakán álmot látott. Álmot, melyben mindannyian mágusok voltak. Azt hiszem, bármelyikünk gondolatai elkalandoznak olykor, mindenható varázslóként viszünk véghez megannyi nemes, esetleg alattomos tettet, dolgunk végeztével pedig mosolyogva bár, de csalódottan zökkenünk vissza kézzel fogható, szürke világunkba. Hőseink ébredés után különösebben nem is törődtek álombéli fantazmagóriáikkal, annál inkább feltűnt nekik szokatlan mértékű tettvágyuk, mely szinte emberfeletti energiával párosult. Nem tudták hova tenni ezt az érzést, ágyukban forgolódva, szüntelenül próbáltak rájönni, mi lelte őket. Ugyanabban a pillanatban indultak a fürdőszoba irányába, ki-ki a saját otthonában. A tükörbe nézve, meglátva arcukat, mindhármukban ugyanaz a döbbent kérdés fogalmazódott meg:

„Mi a faszomat ittunk este?!”

Hőseink fejében lassan némi rend kerekedett, így korábbi élményeiket is sikerült maguknak megmagyarázniuk – természetesen tévesen. Kirobbanó energiájukat a várva-várt garázstakarítás közeledtének, míg torz arcvonásaikat az irdatlan másnaposságnak tudták be. Valójában ezen a reggelen, életükben először:

„Átjárta őket a mágia hatalma…”

 A következő események lényegében pár rövid óra leforgása alatt megmutatták a kendőzetlen valóságot mindannyijuknak. Készülődés közben ugyanis furcsábbnál furcsább dolgok történtek velük, kivel a WC-n ülve, kivel a zuhany alatt, vagy akár ebéd közben. Ezt már a legnagyobb jóhiszeműséggel sem lehetett a másnaposság számlájára írni. Elsőként Dininek sikerült a történéseket párhuzamba hoznia az álmaiban látottakkal, és végre beismerte magának, hogy ő egy:

„VARÁZSLÓ”

Lélegzetét visszafojtva hívta fel Kristófot, ám beszélgetésük csak olaj volt a tűzre ebben az idegtépő állapotban, ugyanis miután remegő hangon közölte barátjával felismerését, Kristóf közölte, hogy ő is varázsló!

„Aaaazta kurvaaaa!” – mondták mindketten.

Ekkor még nem sejthették, hogy a garázstakarító rendezvényre hivatalos Kovax szintén varázsló. Elgondolni is szörnyű, miken mehetett keresztül szerencsétlen, miközben egyedül próbálta meg feldolgozni az életét örökre megváltoztató igazságot.

Dini és Kristóf az indulásig hátralévő időt varázsképességeik kiismerésére fordították. Teljesen új megközelítésből látták az őket körülvevő világot. Rájöttek, hogy legkedvesebb szervük a varázserejük beteljesülésének elengedhetetlen eszköze. Minden világossá vált! Ennyi évnek kellett eltelnie, hogy felismerjék varázspálcájuk hatalmát. Pedig a megoldás kulcsa szinte végig ott volt a kezükben…

Korábbi telefonbeszélgetésük alkalmával arra is rájöttek, hogy esti, alkoholmámoros álomviláguk nem csupán megdöbbentően hasonló volt, hanem szóról-szóra megegyezett. Minden egyes történést, a legapróbb mozzanatokat is részletesen elmeséltek egymásnak, és történetük olyannyira egybevágott, hogy gond nélkül fejezték be egymás mondatait. Egyre csak mondták és mondták, egymást túlharsogva bontakoztatták ki az álombéli história momentumait. A cselekmény tehát kétség kívül megegyezett, azonban mindketten saját szemszögükből, főhősként élték meg a történteket. Varázserejük tudatában már nem tűnt annyira kelekótya elképzelésnek, hogy a kapatos éji álomképben látottak valósággá váljanak.  Tudták, eljött az idő a bizonyításra. Arra, hogy meggyőződjenek róla, valóban varázslóvá váltak, és nem csak arról van szó, hogy az előző éjjeli eszement tivornya alkalmával valami jöttment gyökér Katit tett nedűjükbe…

Gyöngyöshalászon átlagos hétvégi hangulat ült. Lakói serényen végezték szombatra időzített házimunkájukat, vagy épp jól megérdemelt láblógatásukat élvezték a koradélutáni kellemes napsütésben. Nem sejtették, hogy eközben egyik földijük házában egy élet változik meg, egy gyermekkori – és egy részeg – álom válik valóra. Kristóf a konyhaasztal sarkánál állt. Kétségeivel viaskodva idézte fel az álomban látottakat és hallottakat, a varázsigéket és mozdulatokat. Memóriáját megfeszítve próbálta a legkevésbé veszélyesnek tűnő bűbájt kiválasztani a sok közül. Testét azóta is kínzó másnapossága és az ebből fakadó olthatatlan szomjúság szolgáltatta végül is az ötletet. Az őrület lehetőségét eldobva, varázspálcáját az asztal közepén üresen ácsorgó pohárra szegezte. Reszkető ajkait előbb csendes nyugalomra intette kíváncsisága, majd lassú nyílásra szólította fel. Messzibe vízhangzó robajként hagyta el száját a szó:

- AGUAMENTI!

Pálcája egyetlen magabiztos suhintásával csont nélkül leverte a poharat az asztalról, mely éktelenül éles csörömpölés közepette millió apró darabra robbant a konyha kemény kövén. A szomszédból indulatos kurvaanyázás szűrődött át, a több liter vízzel átáztatott falon keresztül. Kristóf életében először varázsolt.

Miközben a fürdőszoba felé tartott, hogy eredeti tervéhez hűen végre igyon pár korty vizet, csak úgy cikáztak a gondolatok megtépázott agysejtjei között:

„Varázsoltam! Rengeteget kell még tanulnom, hisz nem vagyok ura félelmetes pálcámnak! Vajon Dini hol tart ereje felmérésében? Hányan lehetünk még? Van valami felsőbb célja, küldetése a bűbájjal bíró embereknek?...”

Ilyen és ehhez hasonló dolgokon morfondírozott, miközben nekiveselkedett a készülődésnek, hogy mihamarabb találkozhassanak végre Dinivel, és együtt varázsolhassanak. Közben kis megnyugvásra lelt pálcáját illetően, ugyanis a WC előtt állva megkönnyebbülten nyugtázta, hogy bűbáj használata nélkül is képes még forró folyamot fakasztani falloszából. Valóban eljön az idő, amikor az ember örülni tud az ilyesminek.

Eközben Gyöngyösön, Dini szintén a bűbájgyakorlás kikövezetlen útjára lépett. Nemi identitászavarral nem küzdő zenésztársával ellentétben, cselekedeteit némileg magabiztosabb attitűddel átitatva hajtotta végre. Persze elsőre, egyedül, ő sem mert túl nagyot gondolni, hiszen jól tudta, az eddig csak filmekben látott hihetetlen varázslatok művelésénél nem árt, ha van aki vigyáz az emberre. Ráadásul, ha balul ütne ki a dolog, jó ha valaki utólag hitelesen el tudja mesélni, mennyire is volt nevetséges a másik, mondjuk egy tízes skálán. Fejében pontosan megtervezve készen állt a varázslat, melyet elsőként akart kipróbálni a szabadban. Tudván, hogy Kristóf végre elindult Gyöngyös felé, szintén a lakás mielőbbi elhagyását tűzte ki célul, azonban egy cseppet sem szokatlan jelenség váratlanul veszélybe sodorta a küldetés sikeres kimenetelét. Jellegzetes mozdulatsor keretein belül, vállát leejtve, fejével félkörívet leírva szisszent fel a bajsza alatt.

- Hol a picsában van a lakásku… - Ebben a pillanatban a másodperc töredéke alatt, szemei égető fájdalom kíséretében, pokoli látványt nyújtva felakadtak, elviselhetetlen fülsértő hangok és követhetetlen képvilág hatolt be tudatába, mintha egy filmet vetítenének a fejében százszoros sebességgel, elméje végső összeroppanása előtt egyetlen hajszállal, tudva hogy eljött a vég, még egyszer, csak még egyszer érinthessen valamit, amit igazán szeretett, és megmarkolva varázspálcáját, önkívületi állapotának mintegy beteljesüléseként szakadt fel torkából a teljes lakótelepet mélyen megrázó ordítás:

- ALOHOMOORAAAA!!!

Csend volt. A falakon túl vidám madarak csiripeltek ágról ágra szökkenve, Dini pedig az ajtó előtt állt szótlanul. Az ajtó előtt, melynek zárja pár másodperccel ezelőtt még makacsul kapaszkodott az ajtófélfa meleg otthont adó nyílásába. Az ajtó előtt, mely most tárva-nyitva állt. Dini sunyin elvigyorodott. Életében először varázsolt.

A történteket bő nyállal átgondolva, utólag kicsit elszégyellte magát, hogy mi szükség volt ekkora felhajtásra egy ilyen apró varázslat alkalmazásához. Megnyugtatta magát, hogy az első nem mindig úgy történik, ahogy azt várja az ember. Tehát ágyban, a szerelmével. Mindenesetre levonta a megfelelő következtetést, mely szerint ezentúl ha bármilyen akadályba ütközik tevékenysége során, nem hagyja, hogy újra hatalmába kerítse a lázálom okító ereje. Átveszi az irányítást, és öntudatosan használja hatalmát.

Kristóf a halászi buszmegállóban várta türelmetlenül, hogy befusson a fél hármas autóbusz. Egyik lábáról a másikra állva, a külvilágot szinte teljesen kizárva, elmerült gondolataiban. Szépen sorban felidézte az álomban látottakat, agya soha meg nem telő szivacsként szívta magába a tudást. Közben az is eszébe jutott, milyen jó, hogy nem léteznek varázslóiskolák, mert a szülei egészen biztosan azzal nyaggatnák, hogy ha már csinálja, akkor igenis csinálja rendesen, és járjon iskolába. Hiába mondaná nekik, hogy az élet az igazi iskola, mert ez igencsak esetlenül és nevetségesen hangzik, ha egy idősebbnek mondja az ember. Márpedig Kristóf nem szerette, ha esetlennek nézik, ráadásul ezért még ki is nevetik. Na nem. Megy a feje után, mint eddig. Miközben ilyen és ehhez hasonló magvas gondolatok barázdálták porhanyós szürkeállományát, a távolban felsejlett a busz sziluettje. Nem éppen éleslátásáról híres szemgolyóit meresztgetve próbálta leolvasni a közeledő jármű tábláját. „Kóbor Grimbusz” állott a fa táblán. Szemöldökét felhúzva, homlokát ráncolva, és némileg elbizonytalanodva kászálódott fel a gépjárműre, mely ahogy becsukódott hősünk háta mögött az ajtó, egy szempillantás alatt százon volt! „Ez igen, így már szívesebben fizetem ki a 245 forintot”. A kellemes meglepetés után kíváncsian kezdte körbefürkészni a gépjármű belsejét. Szeme egyből megakadt a visszapillantóról lelógó, össze-vissza beszélő, (b)aszott emberfej alakú Wunderbaumon. Soha életében nem látott ehhez hasonló tuningot, pláne nem egy mezei helyközi járaton! Aztán érdeklődése korán alábbhagyott, gondolta ez is egy olyan lakossági hóbort, mely nagy port kavarva divatot teremt, rövid időn belül pedig a közösségi oldalakon válik szaftos szóviccek gazdag táptalajává. Kristóf sosem szerette az ilyesmit, ily módon a Fika-tarisznya is hiányzik szütyő gyűjteményéből. Kell a fasznak. Kellemes sóhajjal nyugtázta, hogy egy újabb eszmei barackot nyomott a társadalom buksijára. Diadalittasan szállt le a Grimbuszról a toronyháznál. Úgy érezte, a Nap még sosem sütött rá ilyen vidáman, az ég sosem volt még ilyen ragyogóan kék, és feje még sosem állt ennyire a hasadás szélén az előző este elfogyasztott jégersörtől. Csodálatos nap volt ez, Hősünk fülig érő vigyorral lépett az Indarázsba vezető útra. Az útra, melyről érezte, hogy megmásíthatatlanul a varázslatok világába vezet! Abszol út igaza volt…

folyt.köv.