Hi All!
Tracklist:
01. Eyes Wide Open
02. Not Again
03. Failing
04. Wannabe
05. Throw It All Away
06. Take a Breath
07. The Bottom
08. Now
09. Paper Wings
10. Something To Remind You
Mint a Limp Bizkit esetében, itt is a borítóról fogok először írni, mielőtt belevetném magam az új Staind - album sűrű és komor merengő-dzsungelébe. De amíg az előbbi zenekar borítóján inkább röhögtem, ezt igazából nem tudom hova tenni. WTF? Egy háromlábú, négykarú, emberszerű lény van rajta, amelyik három darab lábát spiccbe vágva próbálja eltáncolni a hattyú halálát (talán), alsó két karjával egy láthatatlan szintetizátoron zongorázik (talán), felső két karjával meg két szarvat tart a halántékához. Erre okot nem találtam, esetleg azt, hogy hiába nyálazta be a szarvak tövét, nem ragadt a fejéhez, és ezért néz olyan mérgesen kékes-fekete barátunk. De miért csak három lába van?! Erre a titokra sajnos az album többszöri meghallgatása után se jöttem rá.
De persze ki nem szarja le az album külsejét, mióta van az mindenható internet, és szép lassan megásta a lemezkiadás sírját. Jelen sorok írója sem fogja elárulni, hogy boltban vette-e meg a lemezt, avagy sem. Nem. Nem mondom el. A lényeg ugyebár nem a külső, hanem a belső tartalom. Ami viszont jó. Az első két számot már lehetett ismerni, albumkezdéshez kiváló az Eyes Wide Open lendületes ritmusával, és jól eltalált refrénjével, valamint a Not Again is, úgyhogy itt már számítani lehetett, hogy Aaron báék nem szarral fognak gurítani. Utóbbihoz már klip is készült:
A Failing szám egyik nagy kedvenc. Mondjuk lehúz, mint fehér cápa az ügyetlen szörföst, de zseniális dallamvezetés van benne. Kőkeményen hozza azt a bizonyos „Staind-hangulatot”, amiről talán tanult kollegám, Gömb mester tudna a legjobban mesélni. Az ezután következő Wannabe egyértelműen a leggyengébb láncszem az albumon. Amolyan hip-hop/nu-metal utánérzés a szám a gyengébbik fajtából, és biztos jobban is tetszett volna 2000 környékén. De nem. Állítólag Snoop Dogg benne a vengégrepper, de egyáltalán nem dobja fel a számot. Ezután a kis kitérő után a srácok visszatérnek mint Doki és „Nyuszivagy McFly” a jövőbe a jó öreg Deloreannel. A Throw It All Away, a Take a Breath, majd a The Bottom alkotja a lemez gerincét, melyből az utolsó a lemez egyik horcruxa. Félelmetesen eltalált nóta.
A Now című dallal elérkeztünk az album célegyeneséhez, melyben a gitárok és az ének tökéletes összhangot alkotnak. A refrén itt is priceless. A Paper Wings után elérkezünk a Something To Remind You – ra keresztelt balladához. Még pufóka zenésztársamnak, Kristófnak is beleborzongott a háta, amikor először hallgatta meg, pedig ő aztán kemény fából van faragva, mint mondjuk Pinokkió. Miközben sörért baktattunk a sarki kisboltba, egy szót se szólva egymáshoz mindkettőnknek szuicid gondolatok keringtek a fejében.
Összességében egy nagyon jó albumot hozott össze a Staind, lényegesen jobbat, mint az előző album volt. Dühös, néhol karcos, benne van a régi albumok lehangolt gitárjainak zúzása és a Chapter V – on hallható letisztultság is. A szövegekről feleslegesen nem szaporítom a szót. Hogy miért lett ilyen harapós az album? A leglogikusabb válasz talán az, hogy a kis Zoe Jane elkezdett felnőni, és jönnek a gondok… Ha így van, akkor a következő albumon Aaron Lewis már csak hörögni fog.
10/7
I.N.D.A. <3 Staind
