A 2000-ben alakult kanadai Silverstein egy side projectként alakult Burlingtonban, hogy együtt zenéléssel és bolondozással üssék el az időt az Ontario-tó partján, mely az észak-amerikai Nagy-tavakhoz tartozó öt nagy tó közül a legkisebb. A földrajz és az indián regények szerelmeseinek még azt is elárulom, hogy a tó neve egy huron szóból ered, melynek jelentése „nagy tó”. Erről a tóról nevezték el a tartományt is, melynek neve…wait for it…Ontario! Vagyis egy huron pendülnek. (…)

A When Broken Is Easily Fixed címmel sikeresen debütáló nagylemezük után jelent meg a legnépszerűbb lemezük, a Discovering the Waterfront, melyen olyan slágerek kaptak helyet, mint a Smile In Your Sleep, vagy a My Heroine. Stílusára nézve ezek az emo, emocore irányzathoz köthetők, hozzátéve, hogy színvonalban magasan kiemelkedtek az akkori mezőnyből. Aztán ezt követték az emót post-hardcore-ral ötvöző lemezeik, majd egy huszáros vágással kiadtak egy full hardcore punk albumot, csak azért, hogy megcáfolják a kritikusok azon véleményét, hogy zenéjük nem túl változatos.

A This is How the Wind Shifts címre keresztelt legújabb albumukon a fentebb említett stílusokból inkább az emocionálisabb elemekből alkottak egy kimondottan szerethető és változatos lemezt. Már az első szám beteg riffje, és kórusa megdobbantja mind a régi és új rajongók érző szívét.

A rövid átvezető számok is nagyon jó helyeken vannak, nem akasztják meg a végig egyenletes színvonalon folyó lemezt. Igazából nem fogok végigmenni egyenként a számokon, mert az összes jó, mindegyikben lehet találni valami értékeset. Ez egy ízig-vérig Silverstein album, ahogy szeretjük. Meghallgatása erősen ajánlott, aki 40 percre el akar menekülni ebből az esős télből.

8/10

I.N.D.A. <3 Silverstein

Bónusz kritika a Love and Death zenekar Between here & Lost című lemezéről

Az album a KoRn legjobb pillanatait idézi meg Head hangjával.

I.N.D.A. <3 Head

Cseh Tamás 2013. január 22.-én töltötte volna be a 70. életévét. „Füst a szemében” – mely az indián neve volt nagyon találóan – 2006-tól harcolt katona módjára a gyilkos kórral, mely küzdelemben alulmaradt 2009. augusztus 7.-én. Nem úgy, ahogyan lámpalázával, mellyel minden színpadra lépésekor megküzdött. És győzött. Néha segítséggel: egy kis borral, vodkával vagy konyakkal, de győzött. Fejhajtás és tisztelgés az akusztikus gitárosok hazai példaképe, Cseh Tamás előtt.

1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt. Gimnáziumba az akkori József Attila Gimnáziumba járt (Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium). Az érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolát végezte el, de közben többször jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, mivel festő szeretett volna lenni. A tanítóképző után Perkátára ment tanítóskodni, ahol a legérdekesebb dolog az volt, – természetesen amellett, hogy a hosszú, magányos estéken itt írta első ősdalait – hogy egy 20 forintért vásárolt csendőrkarddal csapkodta az egereket egy háromszor három méteres lakásban. Ezek után elvégezte levelezőn az egri tanárképzőt, és 1967 és 1974 között rajzot tanított egy budapesti általános iskolában Kőbányán. Persze azért sikerül elvégeznie a képzőt is, bár festéssel komolyan már nem foglalkozott.

Aztán 1970-ben egy pesti éjjel megtörtént a találkozás szerzőtársával, Bereményi Gézával. Másnap összejöttek a híres-hírhedt Iskola utcai albérletben, ahol később össze is költöztek, és megindult a dalgyártás, „meg-megpihenve” a közelben található Izolabella presszóban. Vagy máshol.

az első közös dal

Kijutnak Párizsba is, disszidálni akarnak, aztán mégsem, hazajönnek, 1972 és 1977 között a Huszonötödik Színház tagja, 1977 és 1978 között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tart önálló dalesteket. 1982 és 1998 között a Katona József Színház tagja volt. 1998-tól a Bárka Színház társulatának tagja, majd 2006-ban leszerződött a debreceni Csokonai Színházhoz. Közben egyfolytában járta az országot, Sopron, Pécs, Szeged, Debrecen, stb., ahonnan néha hajnalban taxival megy vissza Budapestre sértődötten, mivel addigra „sötét, fekete kedvem lett, és ez a rongy, fáradt ember azt érezte, nem bír ki még négy órát az első vonat indulásáig. Nem úri passzió volt ez, inkább menekülő, hajnali téboly.” Első, hivatalosan megjelent nagylemezére 1977-ig kellett várni, addig csak titokban felvett élő fellépések szalagjai cseréltek gazdát országszerte. Az akkor már évek óta sikeresen műsoron levő Levél nővéremnek felvételei igen érdekesen zajlottak. Történt ugyanis, hogy a műsort közösen létrehozó Másik János elszerette Cseh Tamás akkori barátnőjét, ezért nem volt vele hajlandó többet színpadra állni, nemhogy stúdióba vonulni. Bereményinek sikerült úgy összehozni a dolgot, hogy külön-külön vették fel a dolgokat.

Ezzel az albummal végleg országosan ismert és elismert lett, ezt követték olyan kultikus lemezek, mint az Antoine és Désiré (1978) vagy a Fehér babák takarodója (1979).

Aztán a 80-as évek elején szétvált a világ egyik legkülönlegesebb alkotópárosa. Bereményi Géza közölte, hogy nem ír több dalszöveget. Megállapodásuk szerint nem kellet megindokolni, miért, ezért maradt a beletörődés. Cseh Tamás első kétségbeesésében szintén abba akarta hagyni a dalírást, de rábeszélték, hogy folytassa. Különböző írók kipróbálása után odament hozzá Csengey Dénes, akit már régebbről ismert Debrecenből, az egyetemről. 1983-ban könyvet is írt ...és mi most itt vagyunk címmel, melyben részletesen feltárja a Cseh Tamás– Bereményi Géza szerzőpáros különös világát, szöveg-, és dal-kultúráját. Megjegyzés: Legendás volt a „Három Cs” barátsága (Cserhalmi-Cseh-Csengey).

Cseh Tamás és Cserhalmi György

Közös munkájuk eredményeként született meg a Mélyrepülés, amely az egyik legérdekesebb hangulatú Cseh Tamás lemez lett. Mások voltak a szövegek, a hasonlatok és a metaforák, valamint a politikai töltete is erősebb volt. Természetesen siker lett ez is, és már csak azért is „történelmi” az album, mert az egyetlen, amit nem a Gézával készített.

                Cseh Tamás és Csengey Dénes                             

Aztán a rendszerváltozás környékén újra egymásra találtak Bereményivel, és jó néhány lemezt készítettek el együtt, többek között az Új dalok (1990), valamint a Véletlen szavai (2004) című albumokat.

Szerepelt filmekben (pl.: Turné, Csinibaba, 6:3), megzenésített Ady-verseket, karácsonyi dalokat énekelt, Péterdi Péterrel összeállítottak egy katonadal-gyűjteményt, hangoskönyvet írt. Nem akarom tovább részletezni az életművet, minden nagyon jól le lett jegyezve Bérczes László Cseh Tamás címet viselő beszélgetőkönyvében. Itt részletesebben lehet olvasni a dalokról, bulikról, presszókról, nőkről, életről.

Bereményi Géza és Cseh Tamás

 Ha valaki érdeklődik a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországáról, akkor kikerülhetetlenek Cseh Tamás lemezei, amelyeken elbeszéli, elmondja, elmeséli, elénekli és összefoglalja e „szűrt levegőjű”, kilátástalan korszakot. Dalaiban számon kér és számot ad a „nagy generáció”, a „beatnemzedék” be nem váltott ígéreteiről, tükröt tartva szürke korának, saját magának és nekünk, utána jövő generációknak is. Mert utolsó nagy krónikásunk Dalai örökérvényű, egyetemes érzéseket, hangulatokat, álmokat közvetítenek.

Isten nyugosztalja Közép-Kelet-Európa nagy garabonciását, presszók táltosát, Cseh Tamást!

Cseh Tamás (1943-2009)

I.N.D.A. <3 Cseh Tamás

1992. után 2002. zenei felhozatala kerül régi korokat idéző, kockás abrosszal leterített blogunk asztalára. Nincs más hátra, mint a kandalló pattogó tüzébe beleszórni egy kis csillogó hop-port, majd a smaragdzöld lángba lépve kimondani: 2002. (Elvileg ez csak olyan tűzhelyeknél működik, amelyek rá vannak kötve a Hop Rendszerfelügyelet által üzemeltetett Hop-hálózatra. Sebaj, akkor még mindig ott van a repülő Ford.) Na, de a meséket tegyük félre a Titkok Kamrájába, húzzuk fel a hétmérföldes Adidas Superstarunkat és térjünk rá a lényegre: a zenékre.

Bevallom, itt már sokkal bonyolultabb volt a dolgom a számok kiválasztásánál, de azért igyekeztem lefedni a 2002-es év zeneileg populáris keresztmetszetét.

Úgy gondoltam, kezdjünk a kanadaiakkal, és mivel az emancipáció korában élünk, ezért az első versenyzőnk Avril Lavigne, a vadóc pop-punker skater-girl, aki Let Go című debütáló albumával egyből berobbant a mainstream rádiók és zenei tévék nem túl komplikált világába. Meg merem kockáztatni, hogy teljesen más miatt tetszett a lányoknak a „zenéje”, mint a fiúknak, khm. De ezt csak holmi szóbeszéd lehet, amit a rosszindulatú utókor talált ki.

A szintén kanadai pop-punk csapat, a Sum 41 2002-ben adta ki második, Does This Look Infected? címre hallgató lemezét. Az album teljesen rendben van, hogy kicsit érdekesebbé tegyem ezt a részt, elárulom, hogy a zenekar énekes-gitárosa Derrick Deryck Whibley a már fentebb említett Avrilnak volt a pasija, mellesleg pedig a férje. Hogy még jobban elmerüljek a bulvár szövevényes és ingoványos mocsarában, a csaj most a szintén kanadai Chad Kroeger-rel (Nickelback, pfff) kavar, ezzel bezárva a szerelmi háromszöget. Hiába no, Kanada kis hely.

 Hogy a hangulatot ne rontsam el, zenei aláfestésnek az előbbi love-sztorihoz a 3 Doors Down Here Without You számát ajánlom, amely szerzemény megteremtette a zenekarnak az életük végéig tartó jólétet. Félreértés ne essék, a számot eléggé betalálták.

 Justin Timberlake. Akár elég lenne ennyit írni ide, de nem bírom ki, hogy korunk egyik messziről világító lángoszlopáról ne említsek néhány dolgot. Miután hősiesen levetette magáról az ’N Sync melegen csilingelő láncait, 2002-ben megjelentette a Justified címre keresztelt szólóalbumát, amelyen az egyik kedvenc tételem a doom és stoner hatásokat sem nélkülöző Cry Me a River. (Egyébként megvolt neki Britney, úgyhogy csönd. :D)

 Tréfát félretéve jöjjön a Foo Fighters, a híresen munkamániás és sc-fi rajongó, valamint a magáról soha le nem mosó (és ezt nem is akaró) ex-Nirvana dobos: Dave Grohl csapata, amely 2002-es One by One lemezén olyan dalokat hagyott hátra, mint a Times Like These, vagy ez:

 Az előző zenekarhoz hasonlóan a Red Hot Chili Peppers is stadionokat tölt meg, csak régebb óta. Az extremitást teljesen nélkülöző, alkoholt és drogokat csak hírből ismerő banda 2002-ben már egy teljesen letisztult és szelíd albumot helyezett le a rajongó tömegek által még le nem taposott zöld, pihe-puha pázsitra, amely a By The Way címet kapta.

 A sok csávó után most jöjjenek a lányok, elsőként Christina Aguilera, ha már említve volt Spears, és akkor már csak kb. Ryan Gosling hiányzik, és együtt az egész Miki Egér Klub. Christina később volt Justin Bieb Timberlake „turnétársa” is. Aha, értjük. Minden esetre a Dirrty klipjében elég beautiful ruhája volt.

A következő számban Kelly Rowland énekli el dilemmáját Nelly számában, akinek elég nőies hangzású neve van, de igazából egy kemény gangszta repper, aki a klipben megmutatja, milyen hülyén néz ki valaki, ha a forgatás előtt vágja meg magát borotvával. Mindezt az idilli Lila Akác Köz elgettósodott részén.

 Ha már hip-hop, akkor ebben az évben adta ki az amerikaiak Sub Bass Monstere, Eminem a The Eminem Show című lemezét, ami 2002-ben csak az USA-ban laza 7,6 millió példányban kelt el. Olyan számok vannak rajta mint pl. a Cleanin’ My Closet, vagy a zseniálisan vicces Without Me.

 Robbie Williams anno a Take That nevű fiúcsapat akolmelegét hagyta ott szólókarrierje miatt. Hogy ne szaporítsam feleslegesen a szót, jót tett neki.

 A most következő számot csak azért teszem be, mert 2002-ben szerintem ezt adták le legtöbbször a különböző médiákban és bulikban.

 KoRn. Untouchables. 10/10

 Az örmény származású System of a Down-ról is fölösleges bármit írni, teljesen egyedi zenéjük új színt hozott a metál-életbe. A Steal This Album-on olyan számok vannak, mint pl. a Highway Song, a nyelvtörő I-E-A-I-A-I-O, és az akusztikus Roulette. Mivel erről az albumról egy klipet se készítettek, ezért a 2002-ben leforgatott Aerials-t teszem ide, ami az előző, Toxicity albumukon jelent meg.

 Habár 2002-ben még a nu-metal fogta a lapátot a kemény zene homokozójában, ez évben került kiadásra a metalcore egyik alapkövének számító lemez: az Alive or Just Breathing a Killswitch Engage-től. Habár az évtized második felét már a különböző metalcore bandák és klónjaik uralták, ezt a szintet nem soknak sikerült megugrani, köszönhetően az olyan számoknak, mint a Fixation of Darkness, vagy a klippes My Last Serenade.

 Volt már kanadai, de amcsi pop-punk zenekar még nem, úgyhogy pótlom ezt a hiányosságot. A Good Charlotte a The Young and the Hopeless albumával robbant be igazán a köztudatba, köszönhetően az olyan slágereknek, mint a Lifestyles of the Rich & Famous, Girls & Boys, Hold On, The Anthem, és teljesen kispolgári megjelenésüknek. Látszik rajtuk, hogy nagyon odafigyeltek, hogy a kendő szépen legyen megkötve a baseball sapka alatt, ne kerüljön a kelleténél több zselé a hajra és festék az arcra. Before emo.

A Stone Sour az Úr 2002. évében adta ki első lemezét ugyanezen néven. A zenekar arról lett igazán híres, hogy tagjai között van Corey Taylor és Jim Root a SlipKnot-ból. Ekkor láthattuk a srácokat nyíltan maszkok nélkül. Lehet, hagyniuk kellett volna… ;) 

 Magyarok közül kiemelném a Strong Deformity Magic Syrup albumát, ami még tán a fejlett „Nyugaton” is megállta volna a helyét, valamint a Heaven Street Seven Kisfilmek a nagyvilágból lemezét.

Néhány film 2002-ből: Austin Powers – Aranyszerszám, Bourne-rejtély, Gyűrűk Ura: A két torony, Harry Potter és a Titkok Kamrája, Jégkorszak, A Kaptár, A Kör, MIB 2., Pókember, Horrorra akadva 2., Sobri

I.N.D.A. <3 2002

Közeledünk 2012, valamint egyesek szerint a világ végéhez, ezért épp aktuálisnak tartom azt, hogy szemezgessek a 20 évvel ezelőtti zenék letűnt, ámde megkopva is patinás világában. Kapjatok fel fehér vagy zenekaros pólót hosszú ujjú kockás favágó inggel, valamint szakadt farmert viseltes tornacipővel, lányoknak ajánlott az inget hason csomóba kötni, illetve a szanaszét szaggatott és koptatott farmer helyett vehetnek miniszoknyát haspólóval és bakanccsal, így máris indulhatunk képzeletbeli DeLorean-ünk 1992-es időutazására.

Először is kezdjük két hip-hop csapattal, akik 1992-ben ugráltatták meg az egész világot, az egyik a House of Pain, melynek tagjai a ma már szólóban nyomuló Everlast, Danny Boy és a Limp Bizkitből is ismert DJ Lethal. Jump Around.

 A másik a Kriss Kross, amely rap-duó először és remélhetőleg utoljára hordtak több számmal nagyobb csípőcsontig letolt gatyát és baseball-dzsekit fordítva felvéve (amely a srácok akkori korát figyelembe véve még akár vicces is lehet, de ha a menedzserük „zseniális” ötlete volt, akkor übergáz). A neveiket nem írom le, mert senkit sem érdekelnek már. Jump.

 Mielőtt továbbutaznánk igazi zenék felé, egyszerűen kihagyhatatlan a nigériai születésű svéd fogorvos, Alban Nwapa, vagy ismertebb nevén Dr. Alban 1992-ben született giga-slágere, az It’s My Life. Hallgassátok sok szeretettel a 90-es évek sulidiszkói kihagyhatatlan remekét.

 A következő zenekar az R.E.M., amely ebben az évben jelentette meg Automatic for the People című albumát, amelyen olyan slágerek találhatók, mint a Man On The Moon, vagy a világ egyik legszomorúbb számának kikiáltott Everybody Hurts. Ez utóbbi és érfelvágás helyett nézzük meg a Drive klippjét. (Szintén vidám.)

 Most pedig jöjjön egy brit tupírozott hajú, jellegzetes hangú énekes, gitáros és dalszerző, Robert Smith együttese a The Cure és a Friday I’m In Love. Basszus, a cipője újra divatos.

 A Shakespeare Sisters 1992-ben adta ki legismertebb albumát, a Hormonally Yours-t, amelyen a két hullaarcú lány olyan számokban szomorkodja ki magát, mint a Hello és a Stay.

Az Ugly Kid Joe üde színfolt volt az akkori Seattle fémjelezte borús hangulatú grunge dallamok világában, akik az első, America's Least Wanted című lemezükkel egész szép sikereket értek el laza és bulizós zenéjükkel. Na jó, a Cats in the Cradle annyira nem vidám, na de ez:

Ha már említettem a Seattle-t és a grunge-ot, akkor nem maradhat le innen a Nirvana ez évben kiadott Incesticide albuma, ami ritkaságokat és B-oldalas dalokat tartalmazott.

A következő együttes az egyik személyes kedvencem, az alternatív metától az experimentális rockon át a funky-hip-hop skatulyákig elért Faith No More. Igazából nem is lehetne őket egy műfajba betenni, mert ők maguk egy műfaj. Köszönhetően többek között az örökmozgó frontembernek, az egyik legjobb hangú énekesnek: Mike Patton tábornoknak. Az 1992-es Angel Dust egy hatalmas lemez, épp ezért jöjjön egy feldolgozás róla.

Evezzünk keményebb vizekre. Három olyan zenekar következik, amelyeknek hatása még a mai napig is kimutatható. Elsőként jöjjön a Texas-ból származó redneck-banda a Pantera. Mondani se kell, ha valaki a metál zenével akar megismerkedni, a szőrös bagázs kimaradhatatlan. A Pantera, az metál. A Vulgar Display of Power albumon olyan műfaj-meghatározó számok szerepelnek, mint a Fucking Hostile, a Mouth for War, a This Love és a Walk.

Már az első, self-titled albumával hírnevet szerző Rage Against The Machine olyan fúziót hozott össze a rap-funk-alternatív metál kombóval, amelyet csakis ők tudtak/tudnak kitalálni.

A New York-i Brooklyn kerületben alakult Biohazard  szintén több műfaj összegyúrásából alakította ki sajátos stílusát, ami a metal, a hardcore, a punk és a hip-hop elemeit vegyíti. 1992-es Urban Discipline albumukon értek be teljesen.

Ezek után legyen egy kis elektronikus zene is a ködös Angliából. Az Experience lemezét pont 1992-ben adta ki a Prodigy.

Természetesen voltak magyar lemezek is 1992-ben, így a pécsi Kispál és a Borznak ekkor jelent meg a Föld, Kaland, Ilyesmi… című albuma, illetve a debreceni Tankcsapdának az A legjobb méreg lemeze. Előző zenekarnak nem találtam semmilyen klippet, a Csapdának igen…

A végére hagytam egy igazi klasszikust, Eric Claptont, aki ebben a dalban dolgozza fel kisfia elvesztését.

A végére csak egy gyors felsorolás a filmek szerelmeseinek. 1992-ben került a mozikba többek között a Batman visszatér, Egy asszony illata, a borzalmas Beethoven első része sajnos, Elemi ösztön a fiatal és tehetséges Sharon Stone-nal, Halálos fegyver 3.,  Reszkessetek betörők 2., Romper Stomper, és nem utolsó sorban az Úszó erőd, melyben Erika Eleniak színésznői karrierje csúcsára ért fel a tortából való kijövetelkor.

I.N.D.A. <3 1992

Történetünk középpontjában három fiatal fiú áll. Pontosabban egy közülük valóban fiatal, a másik kettő azonban kizártnak tartja, hogy az ismert születési éve fedi a valóságot. Szentül hitték, hogy fiatalabbak, mint ahogy azt szüleik állítják. Életmódjukat így ennek megfelelően rendezték be, fittyet hányva az olykor orvul feléjük vágott rosszalló megjegyzésekre. De mélyen magukba nézve tudták, hogy valami nincs rendjén. Valami hibádzik. Mindig is érezték, hogy világra jövetelükkel kapcsolatban sötét titkokat rejteget a múlt. Hiedelmük nem volt alaptalan, mégsem sejthették, hogy a háttérben hátborzongatóan hatalmas misztikum lapul! Egyáltalán nem a korukról volt szó…

A mit sem sejtő Kovax, valamint a gyanakvó, ámde földhözragadt Dini és Kristóf egy nyári éjszakán álmot látott. Álmot, melyben mindannyian mágusok voltak. Azt hiszem, bármelyikünk gondolatai elkalandoznak olykor, mindenható varázslóként viszünk véghez megannyi nemes, esetleg alattomos tettet, dolgunk végeztével pedig mosolyogva bár, de csalódottan zökkenünk vissza kézzel fogható, szürke világunkba. Hőseink ébredés után különösebben nem is törődtek álombéli fantazmagóriáikkal, annál inkább feltűnt nekik szokatlan mértékű tettvágyuk, mely szinte emberfeletti energiával párosult. Nem tudták hova tenni ezt az érzést, ágyukban forgolódva, szüntelenül próbáltak rájönni, mi lelte őket. Ugyanabban a pillanatban indultak a fürdőszoba irányába, ki-ki a saját otthonában. A tükörbe nézve, meglátva arcukat, mindhármukban ugyanaz a döbbent kérdés fogalmazódott meg:

„Mi a faszomat ittunk este?!”

Hőseink fejében lassan némi rend kerekedett, így korábbi élményeiket is sikerült maguknak megmagyarázniuk – természetesen tévesen. Kirobbanó energiájukat a várva-várt garázstakarítás közeledtének, míg torz arcvonásaikat az irdatlan másnaposságnak tudták be. Valójában ezen a reggelen, életükben először:

„Átjárta őket a mágia hatalma…”

 A következő események lényegében pár rövid óra leforgása alatt megmutatták a kendőzetlen valóságot mindannyijuknak. Készülődés közben ugyanis furcsábbnál furcsább dolgok történtek velük, kivel a WC-n ülve, kivel a zuhany alatt, vagy akár ebéd közben. Ezt már a legnagyobb jóhiszeműséggel sem lehetett a másnaposság számlájára írni. Elsőként Dininek sikerült a történéseket párhuzamba hoznia az álmaiban látottakkal, és végre beismerte magának, hogy ő egy:

„VARÁZSLÓ”

Lélegzetét visszafojtva hívta fel Kristófot, ám beszélgetésük csak olaj volt a tűzre ebben az idegtépő állapotban, ugyanis miután remegő hangon közölte barátjával felismerését, Kristóf közölte, hogy ő is varázsló!

„Aaaazta kurvaaaa!” – mondták mindketten.

Ekkor még nem sejthették, hogy a garázstakarító rendezvényre hivatalos Kovax szintén varázsló. Elgondolni is szörnyű, miken mehetett keresztül szerencsétlen, miközben egyedül próbálta meg feldolgozni az életét örökre megváltoztató igazságot.

Dini és Kristóf az indulásig hátralévő időt varázsképességeik kiismerésére fordították. Teljesen új megközelítésből látták az őket körülvevő világot. Rájöttek, hogy legkedvesebb szervük a varázserejük beteljesülésének elengedhetetlen eszköze. Minden világossá vált! Ennyi évnek kellett eltelnie, hogy felismerjék varázspálcájuk hatalmát. Pedig a megoldás kulcsa szinte végig ott volt a kezükben…

Korábbi telefonbeszélgetésük alkalmával arra is rájöttek, hogy esti, alkoholmámoros álomviláguk nem csupán megdöbbentően hasonló volt, hanem szóról-szóra megegyezett. Minden egyes történést, a legapróbb mozzanatokat is részletesen elmeséltek egymásnak, és történetük olyannyira egybevágott, hogy gond nélkül fejezték be egymás mondatait. Egyre csak mondták és mondták, egymást túlharsogva bontakoztatták ki az álombéli história momentumait. A cselekmény tehát kétség kívül megegyezett, azonban mindketten saját szemszögükből, főhősként élték meg a történteket. Varázserejük tudatában már nem tűnt annyira kelekótya elképzelésnek, hogy a kapatos éji álomképben látottak valósággá váljanak.  Tudták, eljött az idő a bizonyításra. Arra, hogy meggyőződjenek róla, valóban varázslóvá váltak, és nem csak arról van szó, hogy az előző éjjeli eszement tivornya alkalmával valami jöttment gyökér Katit tett nedűjükbe…

Gyöngyöshalászon átlagos hétvégi hangulat ült. Lakói serényen végezték szombatra időzített házimunkájukat, vagy épp jól megérdemelt láblógatásukat élvezték a koradélutáni kellemes napsütésben. Nem sejtették, hogy eközben egyik földijük házában egy élet változik meg, egy gyermekkori – és egy részeg – álom válik valóra. Kristóf a konyhaasztal sarkánál állt. Kétségeivel viaskodva idézte fel az álomban látottakat és hallottakat, a varázsigéket és mozdulatokat. Memóriáját megfeszítve próbálta a legkevésbé veszélyesnek tűnő bűbájt kiválasztani a sok közül. Testét azóta is kínzó másnapossága és az ebből fakadó olthatatlan szomjúság szolgáltatta végül is az ötletet. Az őrület lehetőségét eldobva, varázspálcáját az asztal közepén üresen ácsorgó pohárra szegezte. Reszkető ajkait előbb csendes nyugalomra intette kíváncsisága, majd lassú nyílásra szólította fel. Messzibe vízhangzó robajként hagyta el száját a szó:

- AGUAMENTI!

Pálcája egyetlen magabiztos suhintásával csont nélkül leverte a poharat az asztalról, mely éktelenül éles csörömpölés közepette millió apró darabra robbant a konyha kemény kövén. A szomszédból indulatos kurvaanyázás szűrődött át, a több liter vízzel átáztatott falon keresztül. Kristóf életében először varázsolt.

Miközben a fürdőszoba felé tartott, hogy eredeti tervéhez hűen végre igyon pár korty vizet, csak úgy cikáztak a gondolatok megtépázott agysejtjei között:

„Varázsoltam! Rengeteget kell még tanulnom, hisz nem vagyok ura félelmetes pálcámnak! Vajon Dini hol tart ereje felmérésében? Hányan lehetünk még? Van valami felsőbb célja, küldetése a bűbájjal bíró embereknek?...”

Ilyen és ehhez hasonló dolgokon morfondírozott, miközben nekiveselkedett a készülődésnek, hogy mihamarabb találkozhassanak végre Dinivel, és együtt varázsolhassanak. Közben kis megnyugvásra lelt pálcáját illetően, ugyanis a WC előtt állva megkönnyebbülten nyugtázta, hogy bűbáj használata nélkül is képes még forró folyamot fakasztani falloszából. Valóban eljön az idő, amikor az ember örülni tud az ilyesminek.

Eközben Gyöngyösön, Dini szintén a bűbájgyakorlás kikövezetlen útjára lépett. Nemi identitászavarral nem küzdő zenésztársával ellentétben, cselekedeteit némileg magabiztosabb attitűddel átitatva hajtotta végre. Persze elsőre, egyedül, ő sem mert túl nagyot gondolni, hiszen jól tudta, az eddig csak filmekben látott hihetetlen varázslatok művelésénél nem árt, ha van aki vigyáz az emberre. Ráadásul, ha balul ütne ki a dolog, jó ha valaki utólag hitelesen el tudja mesélni, mennyire is volt nevetséges a másik, mondjuk egy tízes skálán. Fejében pontosan megtervezve készen állt a varázslat, melyet elsőként akart kipróbálni a szabadban. Tudván, hogy Kristóf végre elindult Gyöngyös felé, szintén a lakás mielőbbi elhagyását tűzte ki célul, azonban egy cseppet sem szokatlan jelenség váratlanul veszélybe sodorta a küldetés sikeres kimenetelét. Jellegzetes mozdulatsor keretein belül, vállát leejtve, fejével félkörívet leírva szisszent fel a bajsza alatt.

- Hol a picsában van a lakásku… - Ebben a pillanatban a másodperc töredéke alatt, szemei égető fájdalom kíséretében, pokoli látványt nyújtva felakadtak, elviselhetetlen fülsértő hangok és követhetetlen képvilág hatolt be tudatába, mintha egy filmet vetítenének a fejében százszoros sebességgel, elméje végső összeroppanása előtt egyetlen hajszállal, tudva hogy eljött a vég, még egyszer, csak még egyszer érinthessen valamit, amit igazán szeretett, és megmarkolva varázspálcáját, önkívületi állapotának mintegy beteljesüléseként szakadt fel torkából a teljes lakótelepet mélyen megrázó ordítás:

- ALOHOMOORAAAA!!!

Csend volt. A falakon túl vidám madarak csiripeltek ágról ágra szökkenve, Dini pedig az ajtó előtt állt szótlanul. Az ajtó előtt, melynek zárja pár másodperccel ezelőtt még makacsul kapaszkodott az ajtófélfa meleg otthont adó nyílásába. Az ajtó előtt, mely most tárva-nyitva állt. Dini sunyin elvigyorodott. Életében először varázsolt.

A történteket bő nyállal átgondolva, utólag kicsit elszégyellte magát, hogy mi szükség volt ekkora felhajtásra egy ilyen apró varázslat alkalmazásához. Megnyugtatta magát, hogy az első nem mindig úgy történik, ahogy azt várja az ember. Tehát ágyban, a szerelmével. Mindenesetre levonta a megfelelő következtetést, mely szerint ezentúl ha bármilyen akadályba ütközik tevékenysége során, nem hagyja, hogy újra hatalmába kerítse a lázálom okító ereje. Átveszi az irányítást, és öntudatosan használja hatalmát.

Kristóf a halászi buszmegállóban várta türelmetlenül, hogy befusson a fél hármas autóbusz. Egyik lábáról a másikra állva, a külvilágot szinte teljesen kizárva, elmerült gondolataiban. Szépen sorban felidézte az álomban látottakat, agya soha meg nem telő szivacsként szívta magába a tudást. Közben az is eszébe jutott, milyen jó, hogy nem léteznek varázslóiskolák, mert a szülei egészen biztosan azzal nyaggatnák, hogy ha már csinálja, akkor igenis csinálja rendesen, és járjon iskolába. Hiába mondaná nekik, hogy az élet az igazi iskola, mert ez igencsak esetlenül és nevetségesen hangzik, ha egy idősebbnek mondja az ember. Márpedig Kristóf nem szerette, ha esetlennek nézik, ráadásul ezért még ki is nevetik. Na nem. Megy a feje után, mint eddig. Miközben ilyen és ehhez hasonló magvas gondolatok barázdálták porhanyós szürkeállományát, a távolban felsejlett a busz sziluettje. Nem éppen éleslátásáról híres szemgolyóit meresztgetve próbálta leolvasni a közeledő jármű tábláját. „Kóbor Grimbusz” állott a fa táblán. Szemöldökét felhúzva, homlokát ráncolva, és némileg elbizonytalanodva kászálódott fel a gépjárműre, mely ahogy becsukódott hősünk háta mögött az ajtó, egy szempillantás alatt százon volt! „Ez igen, így már szívesebben fizetem ki a 245 forintot”. A kellemes meglepetés után kíváncsian kezdte körbefürkészni a gépjármű belsejét. Szeme egyből megakadt a visszapillantóról lelógó, össze-vissza beszélő, (b)aszott emberfej alakú Wunderbaumon. Soha életében nem látott ehhez hasonló tuningot, pláne nem egy mezei helyközi járaton! Aztán érdeklődése korán alábbhagyott, gondolta ez is egy olyan lakossági hóbort, mely nagy port kavarva divatot teremt, rövid időn belül pedig a közösségi oldalakon válik szaftos szóviccek gazdag táptalajává. Kristóf sosem szerette az ilyesmit, ily módon a Fika-tarisznya is hiányzik szütyő gyűjteményéből. Kell a fasznak. Kellemes sóhajjal nyugtázta, hogy egy újabb eszmei barackot nyomott a társadalom buksijára. Diadalittasan szállt le a Grimbuszról a toronyháznál. Úgy érezte, a Nap még sosem sütött rá ilyen vidáman, az ég sosem volt még ilyen ragyogóan kék, és feje még sosem állt ennyire a hasadás szélén az előző este elfogyasztott jégersörtől. Csodálatos nap volt ez, Hősünk fülig érő vigyorral lépett az Indarázsba vezető útra. Az útra, melyről érezte, hogy megmásíthatatlanul a varázslatok világába vezet! Abszol út igaza volt…

folyt.köv.

 CsáCsá!

Igen, iszonyat rég jelentkeztünk, és most is egy vendégszerző irományát posztoljuk ki, ami ráadásul nem is Rólunk (skandallum!), de mégcsak nem is zenéről szól, hanem egy igazi ZS-kategóriás filmről. VaX mestertől meg is kapjuk a leosztásunkat, akit lassan már csak X-nek fogunk hívni, köszönhetően reppzenéjének és a fegyencedzésnek. A magam részéről ezt a filmet akkor se nézném meg, ha maga Nicolas Cage simogatná egyszerre VaX tokáját és KristX zacsiját, miközben kéjesen mosolyog rám. Na jó, ebben az esetben beadnám a derekam. (Á-áá, nem szó szerint!) ;) Egy kérdés maradt: vajon VaX hány billentyűzetet használt el a ghetto workout-ban szarrá gyúrt karjaival, mire befejezte a kritikát? :D (Bazze ennyi X-et...)

Ghostrider 2: Spirit of vengeance – Szellemlovas 2 : A bosszú ereje

 Mivel az I.N.D.A. zenekar nincs a helyzet magaslatán blog-frissítés terén, gondoltam leírom észrevételeimet eme csodálatos remekműről.

Akik nem látták az első részt, nagy vonalakban elmondom, hogy miről szól.

Johnny Blaze motoros kaszkadőr szerződést köt az Ördöggel, hogy mentse meg az apját a lelkéért cserébe. Persze nem ez történik, így szellemlovasként kell szolgálnia Lucifert és gonosz emberek lelkét kell megszereznie. (Megjegyezném: A gonosz nem rosszakat öl, hanem jókat, ártatlanokat vagy hangszeren nem tudó, csak számítógépen alkotó művészeket.)

Az első előzetes és néhány képkocka után elképesztő várakozás múlt felül, hogy mennyire, de mennyire várom e képregény adaptációt... Evidens, hogy nem ér fel a nemsokára megjelenő Blockbusterekkel, pl.: Avengers – Bosszúállókkal szemben, de próbálkozni lehet.

Kezdeném a címmel: a Szellemlovas 2 teljesen rendben van, de az alcímnek annyi értelme van, mint ejtőernyővel ledobni egy lavor hányást a rét közepére. Ha pár szóban kéne véleményeznem ezt az alkotást, akkor kénytelen leszek Vágó barátom Általános Iskolai Humor Szelencéjéből szippantanom. Idézem: „S.Z.A.R. = FOS”.

A történet szerint az Ördög lepaktál egy nővel, aki kihordja a gyermekét és később, amikor felnő, megszállja hogy ereje teljében legyen. Persze ez luxus, ez csak úgy nem engedhető! Ekkor kérik meg Lángoló Fejű Barátunkat (Nicolas Cage), hogy segítsen ezt megakadályozni, cserébe megszabadítják a ráaggatott rontó átoktól. :D

A film elején egy istenháta mögötti szupertitkos kolostorban rejtegetik a gyermeket és az édesanyát a keresztény harcosok, amit persze egy kistílű maffiózó és bandája (az ördög parancsára), meg egy alkoholista pap: Moreau (Idris Elba) egyből megtalálnak. Ezután Johnny-t felkéri Moreau, hogy segítsen neki megmenteni Danny-t. A metálzenei világ biztos nagy hatással volt a forgatókönyvírókra, mert Blaze haver csodák csodájára egy elhagyatott raktárépületben bujkál, mert fél, hogy újra előtör belőle a gonosz. A film rövid, így nincs sok idő a hosszas eszmecserére és romantikától túlfűtött érzelmekre.

Röviden kibontakozik a cselekmény: átváltozás - gyermek megmentése - menekülés -  Danny elvesztése (kigondolta volna) ééés: Final Boss vs Super Hero, persze lehetne még tovább ecsetelni és részletezni, de nem.

A forgatókönyv össze van csapva, a mellékszereplők borzasztóak, az operatőri munkáról meg annyi, hogy amikor az ember azt hinné, lesz egy ütős jelenet, elkezd rázkódni a kamera mintha földrengés lenne.

Hogy ne csak negatívumokat soroljak fel, Nicolas Cage hozza az utóbbi filmjeiben elvárt szintet (ha ezt nevezhetjük pozitív momentumnak), a szellemlovas karaktere nagyon jól meg van szerkesztve, jobban mint az első részben, és az ördög „csicskadéka” kap egy nagyon frappáns és látványos képességet.

Mindent összevetve a borzasztó és teljesen felesleges folytatás felér egy nyilvános máglya-kivégzéssel. Ennek ellenére mégis ajánlom egyszeri megnézésre, mert ékes példája, hogy egy rendes színész, viszonylag sok pénz, és atyaúristen David S. Goyer forgatókönyvíró (aki segédkezett a történet megalkotásában, és aki a Sötét Lovag-trilógia megírásában is részt vett) mennyire meggyalázták ezt a Képregény Hőst.

U.i: Christopher Lambert szerepel a filmben mint mellékszereplő, persze a Macleod-klán sarja (Hegylakó) itt is kardot ragad, és úgy néz ki mint egy madaras tetkós-borongós képes arc, akinek csak az SZTK-szemüveg hiányzik a fejéről.

VaX

Távcső!

A pop-punk és a dallamos hardcore hibridjével operáló Szentháromságból (A Day To Remember, Set Your Goals, Four Year Strong) most a worcester-i szakállmócsingok bizonyítványába tekintünk bele.

1.The Infected
2. The Security of the Familiar, the Tranquility of Repetition
3. Stuck In the Middle
4. Just Drive
5. Fairweather Fan
6. Sweet Kerosene
7. Falling On You
8. Heaven Wasn’t Built to Hold Me
9. Unbreakable
10. Bring On the World
11. Fight the Future
12. Only the Meek Get Pinched, the Bold Survive

Ha a Hármasfogat legutolsó lemezeiket benevezném egy versenyre, nálam a dobogó tetején ez a zenekar akaszthatná nyakába az aranyat, szigorúan hozzátéve, hogy kemény mezőny volt, és a másik két együttes anyagát hallgatva is elégedetten csettintek - a sok síró-picsogó ellenére. A tarkómon érzem, hogy rohadtul kíváncsiak vagytok a másik két helyet illetőleg. Ám legyen, elmondom: kevés ponttal lemaradva a második helyet az ADtR szerezte meg, a harmadik helyezettet pedig próbáljátok meg kitalálni. Ehh, ha ezt olvassák, akkor Jeremyéknek keményen fel kell kötnie a gatyájukat, hogy a következő albumukra újra aranyat adjak nekik a nívós Zenei Olimpiámon. No, de térjünk rá a beardcore vezető bandájának (meg még ki tudja, mennyi címkével telerakott) albumának kivesézésére.

Már az első számoknál belecsaptak a lecsóba a srácok, egyből megfertőződünk az energiától és persze szakálltól duzzadó muzsikájuktól. Érezni lehet, hogy ez más lesz, mint amit megszokhattunk(?) tőlük. A leghamarabb kikerült szám, a Stuck In The Middle című megagiga-slágerben minden benne van, amiért ezt a stílust (popcore-easycore-beardcore-melodichardcore-fasztudjamilyencore, és valahány név a naptárba') szeressük. A szám tipikus első látásra szerelem.

A Just Drive másik nagy kedvenc, habár pl. refrén nem a leginnovatívabb, de basszus, mi a szart nem írtak már meg vagy 50szer a Beatles óta? Ez a szám akkor is fasza, hozzáadva még egy pluszt, hogy ezt játsszák akusztikus feldolgozásban is. =) A klipje viszont akkora óborzalom, hogy már jó, csakhogy elpufogtassak egy bazi nagy közhely-petárdát. A srácok vagy borzalmas színészek, vagy annyira zseniálisak, hogy el tudják hitetni a nézővel, hogy ők a zeneipar Steven Seagal-jai. Azok az ál-kétségbeesések és arcok, meg a mű-értetlenkedések, meg az a kamu vasúti átjáró... Pusztít. Akárhányszor megnézem, szakadok.

Ha valaki megkérné tőlem, hogy ugyan mutassam már meg, mi fán terem ez a pop-punk és hardcore keverve, akkor én biz' a Fairweather Fan fára mutatnék. Haha. Igazi vegyigyümi. Pfff. (Abbahagytam.)

 Morcosabb olvasóink hallgassák 2.30-tól. :)

A Sweet Kerosene Kristóffal az egyik nagy kedvenc (persze mindegyik az :P) a disszonáns gitárhangoktól kezdve az énekdallamokig, a refrén akasztott riffjein át a nu-metalos utánérzésig bezárólag. Az egész albumra jellemző egyébként a sok műfaj keveredése, ami valószínűleg hatott az életük során a massachusetts-i (most már) négyesre. A borongós hangulatú Falling on You verzéje pl. nekünk kicsit a 80-as éveket idézi fel, de van ebben is minden, ami csak a fülnek ingere. A következő, Heaven Wasn't Built to Hold Me címre hallgató tétel Kristóf szerint paramore-osan kezdődik, én ráhagyom, csendesen mosolygok, bólogatok és bölcsen hallgatok. :D Ez már egy igazi tömegénekeltetős stadionrock-nóta. A neten sokan egyébként gúnyosan Foo Year Strong-nak nevezik őket, arra utalva, hogy elmentek a Foo Fighters-féle rádiórock felé. Igaz, hogy kicsit (nagyon) hatásvadász a WHOA-WHOA rész, de valamiért nálam működik. Meg a garázsban is, amikor „vidáman” wÓóózunk. ;) Ennek tetejébe az Unbreakable-ben még zongora is megjelenik az epikus 'So sad, but true, You feel like you're unbreakable' résznél. *.* Nem akarok minden számot külön-külön bemutatni, elég az hozzá, hogy példának okáért a Fight the Future refrénje az elmúlt évek egyik legjobb nu-metal parafrázisa.

És akkor jöjjön az utolsó szám, a Only the Meek Get Pinched, the Bold Survive. A fiúk megírták korunk himnuszát. Ilyet annak idején mondjuk a Queen írt (van is hasonlóság). Remekül felépített dal, a lassan induló zongorával, az ártatlan kétszólamú énekkel, majd a szám fundamentumát adó 'But we will survive, we're still alive, We will never die, alone Noo!' refrénnel. Hát erre a szövegre mindenki kibaszott nagy unity lesz, az tuti. Majd ezután jön az özönvíz, meg a ritmusváltások, gitárszóló, stb. Ha egyszer eljutunk FYS-koncertre, mi is teljes átéléssel fogjuk üvölteni ezen sorokat a sivítozó tinikkel, Don Quijote módjára "küzdő" szélmalomharcos fiúkkal, és a fellépést okostelefon kijelzőjén végignéző online emberkékkel - nyilván mi nem a kati miatti hatástól. :D

Befejezésként még annyit tennék hozzá, hogy a jól megkomponált műfajkeveredések mellett kiemelném a két gitáros-énekes, Dan O'Connor és Alan Day (aki tuti, hogy Gregzi távoli rokona ;)) tökéletes összhangját. Amit leművelnek a hangszerükkel meg a hangjukkal, az a nagybetűs beszarás. Tuti együtt élnek. ;)

10/8

But we will survive, we're still alive
We will never die, alone

Noo!

I.N.D.A. <3 Four Year Strong

U.i.: Isten éltesse Gömb barátunkat! :)

 Remek a hangulatom!

2 éves lett az I.N.D.A. zenekar, ebből kifolyólag megleptük magunkat és persze Titeket néhány feldolgozás számmal. Fogadjátok őket sok-sok szeretettel és megértéssel! :)

Első: A Day To Remember - Monument. 

Második: A Day To Remember - All I Want.

Harmadik: Foo Fighters - Times Like These. A végén az ártatlan gyermekordibálás pusztít.

I.N.D.A. <3 I.N.D.A.

 Cshőőő!

VaX, mint egy elszabadult hajóágyú ontja magából kritikabombáit. Vitriolos tolla nem kímél se zenét, se filmet, ezért most új bejegyzésében egy filmről mondja meg őszinte és kíméletlen véleményét, a maga egyedi 'kovaxos' stílusában. :D Új rovatunk címe az ötletgazdag 'Filmkritika' néven fog futni. Nesztek!

Mint minden történetet, ezt is érdemes az elején kezdeni. A The Thing from Another World (A lény - egy másik világból) egy 1951-es fekete-fehér horror és sci-fi, ezt valószínűleg csak akkor fogom majd megnézni, ha újra divatba jönnek a régi sulis filmek. A kritika az 1982-es remake-ről fog szólni, amit John Carpenter rendező készített, akinek akkoriban nagy alkotásai voltak: pl. a Menekülés New Yorkból. A film sajnos akkoriban nem kapta meg a megfelelő elismerést, mert Steven Spielberg száraz szarral bevont szefós űrlényes filmje ment a mozikban... (E.T.)

Ennek ellenére az idő folyamán klasszikussá vált a The Thing. A történet szerint egy antarktiszi amerikai kutatóbázison dolgozók élik mindennapjaikat, amikor megjelenik egy kutya, amit egy helikopter  üldöz (norvégok). Kitör a pánik. Látszólag minden rendben van a kutyussal, de a nézők érzik, hogy valami nincs rendben...

Lassan de biztosan, főleg horrorisztikusan bontakozik ki a cselekmény. Az amcsik utána néznek, hogy mi történt valójában a norvégokkal. Egy űrlény van közöttük, aminek a különleges képessége az imitáció. Ami jelen esetben annyit jelent, hogy akivel érintkezik, azt 100%-ig le tudja utánozni. Kaotikus helyzet alakul ki, ugyanis senki nem tudja a másikról, hogy valójában ember, vagy valami. Nem bíznak egymásban, a bázis kicsi, így van egy klausztrofóbiás érzet is. Menekülni nem érdemes, mert megfagynának a semmi közepén. (Meg amúgy is jön a vihar).

A film végéig megmarad a feszültség és a bizonytalanság, ezt tetőzi még Ennio Morricone minimalista hangulatfokozó zenéje.

Az akkori sminkesek, speciális effekt-készítők remek munkát végeztek (szerintem). Ebben közre játszott Stan Winston (R.I.P) is, akinek ismertebb munkái az Alien, a Predator és a Terminator.

A filmet mindenkinek csak ajánlani tudom, főleg egy csontig hatoló hideg éjszakán, sötétben és egyedül. (Na jó, legfeljebb egy kutyával. :D)

Ui: 2011-ben kijön az előzmény film, ami bemutatja, hogy mi történt a norvégokkal. (Nézős lesz az tuti.)

Üdv: VaX

Szevasztok!

Egy új szerzőtárssal bővült az I.N.D.A. blogja! Név szerint KoVaX, vagy csak simán VaX, kinek hogy. ;) Fogadjátok sok-sok szeretettel irományát, legyen az akármennyire is fos, de inkább jó! :D Az idén 15 éves KoRn Life Is Peachy albumáról mond néhány keresetlen szót, amely ezek szerint nemcsak nekünk volt katartikus, hanem neki is. Figyelem: durcán múltidézés következik!

01. Twist
02. Chi
03. Lost
04. Swallow
05. Porno Creep
06. Good God
07. Mr. Rogers
08. K@#Ø%! (Kunts!)
09. No Place to Hide
10. Wicked
11. A.D.I.D.A.S.
12. Lowrider
13. Ass Itch
14. Kill You

 Mielőtt a KoRn második albumáról leírnám a véleményem, egy rövid történettel kezdeném, hogy hogyan ismerkedtem meg a zenéjükkel. Mindezt azért, mert megkért az I.N.D.A. zenekar, valamint ne higgyétek, hogy egy 15 éves retardált srác vagyok, akinek ez az album meghatározó élmény volt. (Pl. van egy weboldal, ahol ilyenféle emberek írnak kritikát "klasszikusokról".)

1988-ban születtem, lurkóként az MTV zenei csatornán "nevelkedtem", általános iskola alsó tagozatos voltam, amikor bátyám új osztálytársa megmutatta, hogy mi a jó zene. Ekkor hallgattam először a KoRn-t és a Limp Bizkitet, meg biztos volt pár zene, de azokra nem igazán emlékszem.

A KoRn második albuma egy nem szokványos számmal kezdődik: Twist, minden idők legjobb Intrója. Chi igazi zúzda, a verse részeknél a nyakatekert riffekkel a mai napig nem tudok mit kezdeni, de ennek ellenére tetszik. Lost és Swallow páros: ezek a számok úgy jók, ahogy vannak, ezeket kéne játszaniuk a koncerteken. A Porno Creep egy rövid átvezető szám, amely felkészít a jó Istenre. Good God az album egyik sláger nótája, fogós refrénnel, pörgős verzével, és a végén a beteges kiborulás isteni.

K@#Ł%! : érdekességképpen Jonathan Davis az átlagosnál is többet káromkodik. Az album B oldala (Igen! Akkor még magnókazettán hallgattuk a zenéket) jobban tetszik, mint a másik fele. Mindezt misem bizonyítja jobban, mint a No Place to Hide (hahaha). Számomra a legjobb szám az albumról, minden egyes másodperce pokoli örömök.

A hanghordozóra került fel két feldolgozás is, az egyik Wicked, amely egy Ice Cube számának átirata  Chino Moreno (Deftones) vendégénekessel, ezt egy keményebb rock rap nótának írnám le. A másik a Low Rider, a WAR együttes számának átdolgozása, Jonatán skót dudájával és Brian"Head"Welch énekével. Megjegyzem, hogy a Head szoló project-e sokkal jobb, mint a KoRn az utóbbi években. A.D.I.D.A.S a második sláger, a rövidítés azt jelenti: All Day I Dream About Sex, vagyis "minden nap a szexről álmodok". Az albumról csak ehhez a számhoz forgattak klipet. Rövid, tömör és lényegre törő.

Zárásként marad a Kill You, amely tökéletes befejezés, érdemes teljesen végighallgatni, mert újra hallhatjuk a Twist demo verzióját csak szöveggel.

Végszóként felesleges pontozni, mert zseniális az egész album.(Amúgy 10 pontot adok rá 10-es skálán.) Aki még nem hallott róluk, ezzel az albummal kezdje, mert ebben minden benne van, ami KoRn. (Utána az első és harmadik albumot.)

Akinek nem szkafandere, ne vegye magára, remélem e szerény kritikám hatására valaki elkezdi majd hallgatni a KoRn-t.

Üdv KoVaX

I.N.D.A. <3 KoRn és persze KoVaX :)

Szevasztok!

Ismét egy régi kedvenc visszatérő lemezéről mondok lojális, de elfogult és szubjektív véleményt. Igen, a nyolc év óta végre új albummal jelentkező kaliforniai pop-punk csapat, a legendás Blink 182 Neighborhoods címre keresztelt hetedik stúdiólemeze kerül górcső alá. A górcső mikroszkópot jelent, tehát ne köszönjetek így egymásnak az utcán, mert béna.

A Ghost On The Dancefloor eltalált kezdőszám lett, amely előrevetíti, hogy mire is számíthatunk az új album kapcsán. Tom DeLonge énekli végig a számot, kicsit hiányzik Mark Hoppus, de hangulatilag jobban illik Tomhoz. A Natives kezdése megállná a helyét bármelyik korábbi Blink albumon, sokan kíváncsian várjuk, vajon hogy fogja Tom eljátszani élőben… No, de ne legyünk gonoszak, azóta már biztos jobban tud gitározni, és egy esetleges élőben megtekintett koncerten ki az a BF, aki erre figyelne. Ebben a számban már Mark is részt kapott, énekét meghallva egyből vigyorra állt a szám, főleg a szám csúcsát jelentő „So let me go, go, So let me go, go, Just let me go, go…” mélyfilozófiai résznél. Az Up All Night jött ki a leghamarabb a lemezről, első hallgatásra kicsit megrémültem, mint Paul Finch az iskolai wécéktől, de néhány lepörgetés után baromira megtetszett. Ebből készült egy tipikus blinkes klip is, amelyben kertvárosi fiatalok megszerzik az uralmat a Lila Akác közben, és kedvükre buliznak és törnek-zúznak.

Az After Midnight kicsit nyugodtabb hangvételű, bár kacagni nem fogunk, mert az Éjfél után egy szomorúan szép szám. A refrénnel nem nehéz azonosulni. :P

We'll stagger home after midnight
Sleep arm-in-arm in the stairwell
We'll fall apart on the weekend
These nights go on and on and on

A Snake Charmer hangulatilag az After Midnight édes tázsvíre. Tom szépen kiénekli magát. A szám legvége nekem kicsit koRnos, de oda se neki.

Ezután következik a Heart’s All Gone Interlude, amellyel szinte új fejezetet nyitnak a lemezen belül. Az Interlude egy két perc két másodperces instrumentális szám, amely felvezeti az album legpörgősebb tételét, a Heart’s All Gone-t. Megelőlegezem, hogy koncerteken közönségkedvenc lesz. A kezdő riff akár egy Tankcsapda szám kezdete is lehetne, de nem hiszem, hogy Traviséknek a debreceni trió segítségére lett volna szüksége. Habár Kristóffal a szám elejének többszöri meghallgatása után is ugyanaz a kép ugrott be: Lukács Laci áll a színpadon, a szélgép lengeti a haját, a beállásnál dob egy nagy HEJJ-t a mikrofonba és elkezdi énekelni, hogy részegen egy kis orosz lánnyal a Tisza-parton új nap virrad stb. De nem. Ez egy tipikus Mark Hoppus-dal, amiben teljes átéléssel énekli, hogy „passed down from father to son”. Köszönjük. A Wishing Well már mostanra az egyik legnépszerűbb dal az albumon, és nem véletlenül. Nagyon eltalált egy szám lett ez, a „La da da da, da da da da, La da da da, da da da da da” éneklésével Tom pajkosan kikacsint ránk, mi meg vissza. Íme:

A Kaleidoscope a másik nagy népszerűségnek örvendő nóta, szintén rohadtul eltalálták, remekül váltja egymást Mark és Tom, a refrén meg egyszerűen bitangpusztulatosan fostosan jó. A This Is Home egy lendületes szám, tele nagy megfejtésekkel(…), amit az utcán sétálva hallgat az ember, miközben a refrénnel együtt tomosan artikulálva, vagy inkább artikulálatlanul énekeljük, hogy á-á-áj-á-á-áj…á-á-ó-wo-á-ó-t. Az MH 4.18.2011 Mark Hoppus „so cute” száma. Olyan kis édi dallamot énekel a verzében, mintha valami gyermekdalocska lenne. Meg kell zabálni. A Love Is Dangerous egy elszállósabb, lassú tétel. A verzét inkább Marknak kellett volna énekelnie, a refrént piszok jól hozza Tom. Ahogy megnyomja azt a love szót… Utánozhatatlan nyugati-partvidéki tájszólás. :) Fighting The Gravity. Ennél a számnál tuti, hogy a srácok találtak Tom egyik használaton kívüli gitártokjában egy kis cuccot, és a régi szép idők emlékére felszívták, és megírták a számot. Az elején Mark ’This makes no sense this makes no sense this makes no sense this makes no’ ritmikus ismétlésekor már tuti révületben voltak blinkék. Egyébként a szám nekem adja, végül is mindannyian küzdünk a gravitációval. A befejező szám a Deluxe Edition-on az Even If She Falls. Blink-prototípus szám, gondolom azért tették a végére, hátha valaki megijedt az előző két számtól. Ezzel ér véget a közel 50 perces Neighborhoods. (Deluxe Edition.)

Mivel biztos sokan lefikázzák ezt az albumot, mivel nincs rajta vicces All The Small Things, meg First Date, én előveszem ’csakazértis’ lázadó énemet és a tízből 8, azaz nyolc pontot adok a Neighborhoods-nak. Méltó folytatása az előző albumnak, negatívumként azt tudom csak felhozni, hogy a gitárok néhány számban jobban „megdörrenhettek” volna. Kritikámat Mark Hoppus szavaival zárnám: „A csapattal szemben támasztott igények olyan magasak lettek az évek során, hogy képtelenség volt egy mindenki számára megfelelő anyagot kreálni. Nagyon büszke vagyok a teljes albumra. Az elvárások magasak, ami hatalmas megtiszteltetés mindhármunknak. Az emberek még úgy is kíváncsiak ránk, hogy nyolc éve semmi újat nem jelentettünk meg. Tudjuk viszont azt is, hogy sok régebbi rajongónk mondja majd: “ez a lemez egy rakás szar” Sokan a ‘What’s My Age Again?’ típusú dalokat akarják hallani tőlünk, de mi csak a saját fejünk után megyünk, nem tudunk megfelelni mindenki igényeinek.“

Ennyi. Akinek nem tetszik, az nézegessen szép formákat létrehozó optikai játékot! ;)

10/8

I.N.D.A. <3 Blink 182

Hi All!

Tracklist:

01. Eyes Wide Open
02. Not Again
03. Failing
04. Wannabe
05. Throw It All Away
06. Take a Breath
07. The Bottom
08. Now
09. Paper Wings
10.  Something To Remind You

Mint a Limp Bizkit esetében, itt is a borítóról fogok először írni, mielőtt belevetném magam az új Staind - album sűrű és komor merengő-dzsungelébe. De amíg az előbbi zenekar borítóján inkább röhögtem, ezt igazából nem tudom hova tenni. WTF? Egy háromlábú, négykarú, emberszerű lény van rajta, amelyik három darab lábát spiccbe vágva próbálja eltáncolni a hattyú halálát (talán), alsó két karjával egy láthatatlan szintetizátoron zongorázik (talán), felső két karjával meg két szarvat tart a halántékához. Erre okot nem találtam, esetleg azt, hogy hiába nyálazta be a szarvak tövét, nem ragadt a fejéhez, és ezért néz olyan mérgesen kékes-fekete barátunk. De miért csak három lába van?! Erre a titokra sajnos az album többszöri meghallgatása után se jöttem rá.

De persze ki nem szarja le az album külsejét, mióta van az mindenható internet, és szép lassan megásta a lemezkiadás sírját. Jelen sorok írója sem fogja elárulni, hogy boltban vette-e meg a lemezt, avagy sem. Nem. Nem mondom el. A lényeg ugyebár nem a külső, hanem a belső tartalom. Ami viszont jó. Az első két számot már lehetett ismerni, albumkezdéshez kiváló az Eyes Wide Open lendületes ritmusával, és jól eltalált refrénjével, valamint a Not Again is, úgyhogy itt már számítani lehetett, hogy Aaron báék nem szarral fognak gurítani. Utóbbihoz már klip is készült:

A Failing szám egyik nagy kedvenc. Mondjuk lehúz, mint fehér cápa az ügyetlen szörföst, de zseniális dallamvezetés van benne. Kőkeményen hozza azt a bizonyos „Staind-hangulatot”, amiről talán tanult kollegám, Gömb mester tudna a legjobban mesélni. Az ezután következő Wannabe egyértelműen a leggyengébb láncszem az albumon. Amolyan hip-hop/nu-metal utánérzés a szám a gyengébbik fajtából, és biztos jobban is tetszett volna 2000 környékén. De nem. Állítólag Snoop Dogg benne a vengégrepper, de egyáltalán nem dobja fel a számot. Ezután a kis kitérő után a srácok visszatérnek mint Doki és „Nyuszivagy McFly” a jövőbe a jó öreg Deloreannel. A Throw It All Away, a Take a Breath, majd a The Bottom alkotja a lemez gerincét, melyből az utolsó a lemez egyik horcruxa. Félelmetesen eltalált nóta.

A Now című dallal elérkeztünk az album célegyeneséhez, melyben a gitárok és az ének tökéletes összhangot alkotnak. A refrén itt is priceless. A Paper Wings után elérkezünk a Something To Remind You – ra keresztelt balladához. Még pufóka zenésztársamnak, Kristófnak is beleborzongott a háta, amikor először hallgatta meg, pedig ő aztán kemény fából van faragva, mint mondjuk Pinokkió. Miközben sörért baktattunk a sarki kisboltba, egy szót se szólva egymáshoz mindkettőnknek szuicid gondolatok keringtek a fejében.

Összességében egy nagyon jó albumot hozott össze a Staind, lényegesen jobbat, mint az előző album volt. Dühös, néhol karcos, benne van a régi albumok lehangolt gitárjainak zúzása és a Chapter V – on hallható letisztultság is. A szövegekről feleslegesen nem szaporítom a szót. Hogy miért lett ilyen harapós az album? A leglogikusabb válasz talán az, hogy a kis Zoe Jane elkezdett felnőni, és jönnek a gondok… Ha így van, akkor a következő albumon Aaron Lewis már csak hörögni fog.

10/7

I.N.D.A. <3 Staind

Hi Madöfakörz!

Ismét elérkezett az idő, hogy egy erősen szubjektív kritikát olvassatok "ártatlan" gyermekkorunk egyik kultikus bandájának visszatérő lemezéről.

Először muszáj a borítóról írnom. Amikor megtudtam, hogy ez az ocsmány festmény fogja befedni a lemezt, hangos kacagásban törtem ki, gondolván, hogy szokás szerint megint csak viccelnek a srácok. Aztán amikor tényleg ez lett, ismét térdcsapkodva röhögtem könnyesre a szemem, hogy mennyire hülyék. Ugyanis ez a borító annyira szar, hogy már jó! :) Kezdve a nénik MTA-kompatibilis arckifejezésükön át a háttérben az ujját szagolgató majommal, és az elmaradhatatlan gold(?) kobrával. A háttérben egy hajót is láthatunk, lehet azért, mert voltak olyan rémisztő hírek is, hogy az album a "Rock Ship" nevet kapja. LOL.

No, de lássuk a KOBRÁT! (Tudom, nagyon gyenge áthallás volt...) A lemez az Introbra című számmal indít, amely azon kívül, hogy címileg humoros, kicsit SlipKnot-os lett. De az intrók úgyis rövidek, úgyhogy ki nem szarja le?  Jön a Bring It Back, amely nagyon jó kis riffel indít, az ember várja, hogy beinduljon valami szokásos "Dzsánádó"-féle dobbal, erre egy hamisíthatatlan gettónigga ütemet kapunk, ami kiválóan működik! Persze beindul az igazi dob is, úgyhogy mindenki megnyugszik, leül, fejet mozgat. Ezután jön a címadó dal, a Gold Cobra, amelyből az első klippet forgatták. Íme:

A szám is, és a klip is jó. Mindent beletettek, amiért az "igazi" rokkerek és metálosok gyűlölik a Bizkitet. Van benne deszkázás, feltúrt autó, csöcsök, segg, pózerkedés, táncos csajok, baseballcap, háztetőn zenélés, stb. Majd következik a Shark Attack, ami egy tipikus LB-szám. Szerintem a legfontosabb eszmei mondanivaló ebben a részben van:

Shut it down
Just shut it down
Swimming with sharks ain't easy
They just want to kill and eat me

 

Ezt Brady Barr se mondhatta volna szebben. Get A Life: Ez a szám koncerteken nagyot fog ütni, nagyon tetszetős darab. Ebben van az album egyik legjobb éneklős része, + amit alatta pilinckázik Wes. A vége tipikus. :) Shotgun: Ez a szám először nem tetszett, de másodjára már igen. Tudom, ez nem érdekel senkit. Azért leírtam. A szám kezdése akár lehetne egy P.O.D. szám is. Hiába, ilyen ez a nu-metal. Viszont a számban Wes egy olyan szólót levág, hogy azt akár előadhatta volna Woodstock-ban is a 60-as években. A Shotgun vége epic. A következő Douche Bag közönségkedvenc lesz. Állítólag 64-szer mondja ki a "fuck" szót Fred bácsi. Én ugyan nem számolnám meg, de ha valakinek kedve van, a megfejtést beküldheti nekünk. A helyes válaszadók között kisorsoljuk Kristófot egy éjszakára. Jó. Ezután jön a lemez nyugodt része. Mind a Walking Away, mind a Loser zseniális számok, igaz, én mindig is szerettem a Bizkit lassab számait, sőt, nekem nagy kedvenc a Results May Vary album is. Na erre varrjatok gombot! :D A "Loser" vége előrevetíti a következő számot, amelyben megmondják véleményüket a széteffektezett cuccokról. Szegény Gayfish! Ja, a szám címe Autotunage. A kezdésnél végre halljuk a kedvenc fredes vonyítást: "John Otto! Break it on down! That's right! Ladies and gentleman! Once again... Limp Bizkit!" :D Majd jön sorban a 90.2.10., Why Try, és a befejező Killer In You. This is the end.

Bonus tracks: Back Porch, My Own Cobain, Angels. Nyugis számok, nekem az Angels tetszik a legjobban közülük, a legkevésbé pedig a Back Porch.

Összegzésként elmondanám, hogy szerintem egy jó albumot hozott össze a jacksonville-i csapat, nyugodtan oda lehet tenni a többi a közé, és most, hogy megjött a nyár, kerti mulatságokon jó néhány szám megállja a helyét, valamint lehúzott ablaknál a gépkocsiban bátran lehet bömböltetni.

Akinek nem inge, ne vegye magára! ;)

10/7

 I.N.D.A. <3 Limp Bizkit

Csumi Jolanda!

Mivel már rengetegen kérték számon, valamint úgy éreztem, hogy kellően leülepedett a szegedi kiruccanás, ezért billentyűzetet ragadva megírom azt az eseményt, amely az I.N.D.A. históriás könyvében a „Dél Meghódítása” fejezetnél lesz fellapozható. :)

Péntrack

Az első történésre, amely mosolyra húzta a számat, már a gyöngyösi buszállomáson bekövetkezett. Történt ugyanis, hogy nyugodtan várok a Budapestre induló megállóban a gitárokkal és a hátitáskámmal, mikor is megjelent kamerawoman-ünk egy nálánál legalább 3x nagyobb táskával! Arra a mondatomra, hogy szerintem valamit félreértett, ugyanis csak 3 napra megyünk, annyi volt a válasza, hogy legszívesebben elhozta volna az egész szobáját. Hát, szerintem el is hozta. Miután lebeszéltem a buszsofőrrel, hogy a gitárok és a monumentális méretű táskáért ne kelljen jegyet fizetni, minden zökkenőmentesen ment. Felértünk Pestre, ahol a Stadionoknál felszedett bennünket Gyuri bácsi és Kristóf anyukája (Gyuri bácsi Kristóf anyukájának az oldschool ismerőse, aki tök rendes volt és levitt minket Szegedre), majd irány az Ilka, ahol megvártuk Kristófot. Aki meg is érkezett csapzottan, büdösen és kicsit betütükézve. :D Ugyanis szegénynek aznap nem dolgoznia kellett, hanem csapatépítő tréningen részt vennie a Normafánál. ;) De a fürdése után aztán semmi nem állhatott az utunkba, hogy elinduljunk Szegedre!

Twist and Shout

Az út nagyon jó hangulatban telt, végig dübörgött egy Kristi-féle 60-as évek válogatás. Gyuri bácsi a korát meghazudtolva sűrű fejbólogatással előzte halált megvető bátorsággal a kamionokat és a 130-al kevesebbel menő autómasinákat. Ilyen az, ha az embernek felelevenedik a fiatal kora. ;) Kecskemét után volt egy kis pihenő, ahol mi igazi trú-metálos halálbrigád módjára Bacardi Breezer Lime-ot ittunk, de mentségünkre legyen mondva, hogy egy lángoló pallossal bontottuk ki őket.

Tánc

bakardi

Aztán végre beértünk Szegedre, ahol egy gyors körút és történelem óra után – amely közben láttuk azt az eszméletlen tömeget, amely a Belvárosban tartózkodott – megérkeztünk szálláshelyünkre, a Kálvária térre. Itt szerencsére az előzetesen megbeszéltek szerint Gregzi nem szólt pom-pom lányoknak, nem terített le vörös szőnyeget, nem durrogtak pezsgős üvegek, hanem szolidan és egy kicsit fáradtan (khm…már ekkor 1 hete tartott a borfeszt…;)) kijött a szeméttároló ajtaján, amely, mint később kiderült, a rendes bejárat volt, és becuccoltunk. Kristóf és Moncsítáá kapta Vágó Ádám szobáját, míg én Circi ágyába hajthattam le fáradt fejem. De még nem! Miután elköltöttük estebédünket, K és M fáradtságra hivatkozva visszavonultak, hogy két térdnyomot hagyjanak Vágány ágyán. :D Viszont a házigazda és én benéztünk a városba, hogy felmérjük a terepet, hogy a holnapi gigakoncertre megfelelő lesz-e. Első utunk a híres-neves SZTEage nevű egyetemi szórakozóhelyre vezetett, ahol találkoztunk a Jimmy nevű sráccal, aki épp Kiscsillag koncertről jött, ahol nagy tömeg volt, a koncert meg szar – ha jól vettem ki a szavait, ugyanis kicsit már ő is fáradt volt. ;) Mintha csak Áront hallottam volna. :) Ezek után elnéztünk magára a Borfesztiválra a Széchenyi-térre, majd onnan haza. Itt némi erkélyes hülyéskedés és tévézés (D-Khan) után álomra hajtottuk fejünket.

Szombeat

Vidám ébredés a Kálvária téren 

Eljött a nagy nap! A kemény menetre stílszerűen Triple H vs. Undertaker meccsét nézve hangoltunk. Miután összeszedtük magunkat, a szervezőkkel lebeszélt 10 óra helyett 12-re már ki is értünk a Gondolat Forradalma főhadiszállására.

PR felsőfokon :)

Be kell valljam, kicsit aggódtunk a késés miatt, hogy már alig lesz üres pad a Kárász utcában, vagy ha van is, nem a legjobb helyen. De nem. Odatipegtem a „Fesztiválsátorhoz”, hogy beregisztráljam magunkat. A lapon akkor még NEM volt egyetlen zenekar sem! Mi voltunk az elsők, bibííí! Na, de elég az hozzá, hogy hosszas, 10 másodperces tanakodás után úgy döntöttünk, hogy még nem kezdjük el a produkciónkat, hanem ismerkedünk, eszünk, iszunk, satöbbi. A GF-esek, akik nagyon jó fejek voltak, megnyugodván, hogy lesznek fellépők, heves fröccsözésbe, és egymást vízzel teli lufival való dobálásba kezdtek. Én a nagy ijedtségre való tekintettel betértem a SZTEage-be, ami olyan 15 méterre volt, és lehajtottam néhány gyógyjégert. Érdekesség, hogy már névre szóló számlám volt ott, pedig az előző este voltam ott először. Rekord.

Jobbra a „Fesztiválsátor” széle

Várakozó álláspont

Háttérben a SZTEage

Ilyet többet nem láttok

Szívesen elücsörögtünk volna még, de eljött a munka ideje! Kértünk egy sörpadot, és letáboroztunk a szemközt lévő sarokhoz. Gregziék még hoztak nekünk némi sört, hogy ne szomjazzunk, és belecsaptunk a húrokba. Eleinte az emberek furcsán néztek ránk, de aztán kezdték megszokni a jelenlétünket. Volt, aki közel merészkedett, volt, aki le is ült és úgy hallgatott, és olyanok is voltak – őket szerettük a legjobban – akik pénzt dobtak a poénból kitett gitártokba. Erről többet nem mondanék, ezeket majd láthatjátok a nemsokára (:D) megvágott videókból. Illetve egy sztorit még elmondanék. Épp az egyetlen szólószámomat játszottam (Four Year Strong – Wasting Time), cigi és ivásszünetet adva Kristófnak, amikor a szemem sarkából láttam, hogy hetero zenésztársamhoz odalép néhány sötét alak. Gondoltam biztos ismerkednek, vagy valami hatalmas lemezcégtől jöttek szerződést kínálni, és megnyugodva, teljes beleadással játszottam tovább. A második refrénnél azonban gondoltam, dobog az ismerkedőkre egy mosolyt… Nem producerek voltak. A rend éber őrei épp azt kérdezgették Kristóftól, hogy van-e engedélyünk itt zenélni. Szegény néhány régi rossz emlék miatt meg se tudott szólalni, csak a sapkáján lévő I. Szegedi Utcazene Fesztivál jelvényt mutogatta. Szerencsére jött a Zoli (nem az Angyal, hanem a Nagy), és tájékoztatta a zsandárokat, hogy legálisan vagyunk itt. „Na ez rendben, de közterületen fogyasztanak sört!” Szólott vala az rendőr. (Még jó, hogy Borfesztivál zajlott a városban, és abban a percben kb. még 50 ezer ember fogyasztott közterületen alkoholt…) Nehéz napjuk lehetett. :D Habár lehet, ha bort iszunk, akkor nem szólnak be, de ezt már a múlt sűrű szövevénye borítja be. „Jó, igaz, vétkeztünk, elnézést, nem fordul többet elő!” Zoli már rohant is a söreinkkel, majd egy igazi egyetemista fondorlattal átöntötte egy műanyag palackba, és visszahozta. Jól átvertük a kékeket, há-háá! A legnagyobb vicc, hogy a koldulásunkat észre se vették! LOL!

Hangolás

critical mass

Rendőrök előtt

Ezt mutogatta Kristóf a rendőröknek

Ezek után szünetet tartottunk, evés, ivás, kajakóma, bor, sör, jagger, mekis kaja és jött egy rövid eső. Ekkor úgy döntöttünk, hogy nem megyünk vissza a kies, veszélyekkel teli sarkunkra, hanem ott maradunk a biztonságot nyújtó „Fesztiválsátor” alatt. Kottatartó elő, és jöhetett a második felvonás.

round 2

még mindig round 2 

Ezek után úgy gondoltuk, hogy hazaugrunk pulcsikért, hátha hideg lesz az éjszaka (nem volt az…), és ha minden jól alakul, akkor este a Tűzshow után még pengetünk (nem úgy alakult :)).

Hangszerek be a SZTEage-be – Kálvária tér – kaja – vissza. Tűzshow után már senkinek nem volt kedve zenélni, meg a GF is kezdett összepakolni, úgyhogy miután megbeszéltük velük, hogy majd a Tiszaparton találkozunk és ott adják át a fesztivál GYŐZTESÉNEK járó 1 literes Unicumot, mi beültünk a SZTEage-be. Innentől nagyon „felgyorsultak” az események. Próbálom röviden. SZTEage után kimentünk a Borfesztiválra, ahol rengeteg nagyon jó kedvű embert találtunk. Néhány palack bor és némi kóválygás után elindultunk a Tiszapartra, ahol megtaláltuk a többieket. Itt elfogyasztottuk a nyereményt, majd elindultunk a JATE Klubba. Itt is volt kb. minden: éneklés, Mizu, eltévedés, keresés, stb. Aztán elindulás haza. Johnny Goldnak hála a hazaút szerintem olyan 2 óra hosszáig tartott. :D A lakásban már csak egy érdemleges történt, amit lehet nem szabad elmondani. De azért elmondom. ;) Kristóf tök ügyesen csinált lányt magából. Többször is. :D Alvás.

  borfeszt

bonkers

Vasárnap

Hát, a kora délutáni hazaindulásból nem lett semmi, ami várható is volt az előzményeket ismerve. Miután rendeltünk 2 óriáspizzát, néhány szelet elfogyasztása után mindenki kidőlt az ágyra, majd Gregzi vidám vasárnapi videókkal vidított valamennyiünket. (Bazz, ötös alliteráció!) Volt itt Anettka, Médiacápa, és a legnagyobb: „Csak egy fog rakoncátlankodott”. De lassan indulni kellett. Szokás szerint irány a SZTEage a hangszerekért (majdnem elcsábultunk), majd irány a vasútállomás. Mivel úri kedvünk úgy tartotta, az első osztályra vettünk jegyet, mert megérdemeljük, meg miért ne. Az ott utazók már lehet nem örültek annyira nekünk… De ez már egy másik történet. ;)

 Kárász expressz

„Szóval mi is történt akkor?”

Kb. ekkora volt a nyeremény is

Nagy utazás

triple age

I. osztály

Tehát röviden ennyi a szegedi kiruccanásunk hiteles története. Naggyon jó volt, naggyon élveztük, igazi élmény volt.

Alternatív befejezés: Így volt, nem így volt, égből pottyant mese volt. ;)

Szevasztok!

Kész. Ennyi volt.

Mint medve a barlangjából, az I.N.D.A. kimerészkedik az indarázsból a napra, méghozzá stílusosan egyből a Nap városába, Sun city-be, vagyis Szegedre! Az SZTE BTK HÖK gazdasági alelnökének szíves invitálására ugyanis részt veszünk az I. Szegedi Utcazene Fesztiválon! :O Köszönjük Gregzi! Remegő kezekkel és a meghatottságtól elcsukló hangon írom le, hogy micsoda történelmi tettet fogunk végrehajtani: emberek előtt fogunk játszani! A Kárász utcában, Szeged legszebb sétálóutcájában bárki, ismétlem BÁRKI megállhat és belehallgathat a zenélésünkbe, tapsolhat, leköphet, megdobálhat kakival, táncolhat, gratulálhat, egyszóval részese lehet kicsiny zenekarunk ELSŐ fellépésének. (Igaz, tavaly nyáron volt egy lánybúcsúnk, de arról majd később...:)) Már nagyon várjuk, izgatottak vagyunk, tehát be vagyunk szarva, mert nem tudhatjuk, mi történik ott lent Délen.

Mindenesetre nem fogtok lemaradni semmiről, ugyanis viszünk mindenféle digitális kütyüt, fényképezőt, kamerát, amit biztonsági emberünk és kamerawomanünk, Moncsítáá fog kezelni. Az esetleges rajongói rohamokat is ő fogja megakadályozni. :) Szálláshelyünk a hírhedt Kálvária Téren lesz, ami még garantáltan fog nekünk meglepetéseket okozni! ;) A fesztivállal egy időben zajlik a XVII. Szegedi Borfesztivál, aminek nem nagyon örülünk... VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Dehogynem!!! :D Hogy ne szaporítsam feleslegesen a szót: irány Dankó Pista városa, SZEGED!

I.N.D.A.<3Szeged and Kids

Kedves Gyerekek!

Bejelentés következik:

Örömmel értesítek mindenkit, hogy az I.N.D.A. töke, a "15 songs in almost 8 minutes" című mozgóképünk átlépte a bámulatos 30000-es nézettséget!

FAKKJEE!!! Jelenleg konkrétan 30551-nél járunk, ami már csak azért is megnyugtató, mert minden nagyobb ugrás után attól rettegek, hogy megáll a tudomány. Hogy a YouTube-nak szemet szúr rohamos terjedésünk, és hibernálja az oldalunkat. Esetleg a szakértő, enyhetizenéves zenei tudósok nézettség-manipulációval vádolnak meg minket - melyet mondanom sem kell, kínkeservesen tudnánk csak feldolgozni. Én lehet, hogy nem is tudnám. Áhh, nem engedem, hogy ez az érzés magával ragadjon...

Na szóval visszatérve, köszönet mindenkinek a kattintásokért, még nagyobb köszönet azoknak, akik végig is nézték, még aNális nagyobb köszönet azoknak, akik lájkolták, és elképzelhetetlenül bazi köszönet azoknak, akik ezt most olvassák!! Mármint Dinin kívül.

Nagyon jó gyerekek vagytok! Kitartásotokért és szorgalmatokért megnézhetitek ezt a rövid kis videót, melyben Hoppus bácsi matinézik Nektek. Hoppus bácsi közeli barátja az I.N.D.A.-nak.

Végül a címben előjelzett ígéret:

Komoly dolgok vannak készülőben az Indarázsban! 

Ezek a megszokott módon hamarosan napvilágot is látnak monitorjaitokon! Igen, dolgok! Nem egy. Nem kettő. Nem három. És ezt még folytathatnám...

Stay tuned!

I.N.D.A. <3 Kids

 Sárkány!

9 hónap látszólagos tétlenség után új videót töltöttünk fel a YouTube-ra!

Na szóval! Végre eljött az idő, hogy világra hozzunk egy újabb cover gyöngyszemet. Már egy ideje tervezgettük ezen remekmű elkészítését, próbáról próbára csiszolódott a játszani való, és a váltások is egyre korrektebbül lettek összetukmálva. Egyre több szombati próbán, illetve a zenélés utáni alkoholgőzös társalgás közben hangzott el a "fel kéne már venni b@z+" mondat, melyet az éjszakák előrehaladtával egyre türelmetlenebbül, és egyre kevesebb mássalhangzó használatával horkantottunk fel. Aztán bő egy héttel ezelőtt Dini közölte velem, hogy "jövő héten felvesszük b@z+!" Mondom "jó". De magamban éreztem, hogy ennek a fele sem tréfa! ÉS A FELE SEM VOLT TRÉFA!

Elérkeztünk az ominózus jövő héthez, és láss csodát, semennyi tréfa nem volt az egészben! :O Mire megérkeztem Dinihez Izikéért, már összekészítette a zsírkamerát és a zsírlaptopot, és minden zsírkábelt. Zsír! Szerencsére kivételesen nem hulla másnaposan érkeztem, és titkon reménykedtem, hogy szerzek egy nagy piros pontot a hetero zenésztársamnál azzal, hogy szerintem életemben először elértem (!!!) a 13:35-ös buszt Hálászról. Egyébként azt nem mertem megkérdezni, hogy ő hulla másnapos-e, mert rettegtem a választól! De mivel nem volt 1 oktávval mélyebb a beszédhangja a megszokottnál, ezért meglehetősen bizakodó voltam! 

...pakoltunk, ajtót zártunk, mentünk, ajtót nyitottunk, bort és narancspálinkát magunkhoz vettünk, ajtót zártunk, mentünk, ajtót nyitottunk, szellőztettünk, szellőztettünk, szellőztettünk, ajtót csuktunk...Nincs visszaút.

Elkezdtük összerakni a kameraállványt, próbálva kihozni a maximumot a perspektívából. Egy jó tanács garázs zenészeknek: két hokedli + két papírzsepi. Ennyi. Akármit is mondanak a profik. Hhh profik... lol.

Kamera belőve, még párszor eljátszottuk az egészet felvétel előtt, hogy még időben rávezethessem Dinit, hogy a szám felére sem emlékszem... Mondjuk szerintem ez csak az éles felvétel közben tudatosult benne. Na jó nem is, ahhoz képest, hogy  mekkora (ide valami önostorozó jelzőt kellene magamra aggatni, de nem akarom megbántani magam) vagyok, egész jól ment! Összesen 3 epic fail volt részemről az egészben, ami tökre fuckin' awesome.

Most kicsit ideges vagyok, mert már 3 bekezdést írtam az előbb, és mentés közben elszállt az egész. Hijo de puta!!

Na szóval. Áhh, nem tudom hol tartottam! 

Azt hiszem nem csak a magam nevében beszélek, ha azt mondom: meleg volt a helyzet. ööö... izzadt mindenem. ööö... NA! Izgultunk na, de úgy ahogy illik! A felvétel utáni első koccintásnál hatalmas pazarlás lett volna, ha tele vannak a poharak! Mint a kocsonya...

Nyuszi vagy, McFly?!

Félreértés ne essék, mindenki tudja, hogy über kemény arcok vagyunk! HAAA! Ennyi. Csak arról van szó, hogy már nagyon régóta nem vettünk fel számot. Márpedig rögzítéskor rengeteg dologra kell összpontosítani! Miközben forgott a kamera, döntően két dolog járt a fejemben:

1. minél jobban sikerüljön a produkció

2. mikor lesz már vége?!

Aztán vége lett. Felvettük, elsőre. Win. Laptop bekapcs. Kis informatikai szakbarbárkodás, pár pohár fröccs, és némi illetlen terefere után megszületett a vágott anyag.

Pista, én így szeretlek!

Kisfiús izgalommal ültünk össze hárman (mivel addigra Kovax is befutott, de nem egyedül jött, hanem a söreivel!), hogy szemrevételezzük a kreálmányt. Jó lett. Az est egyetlen árnyoldala az volt, hogy sajnos meglehetősen megbántottam Kovaxot azzal, hogy képes voltam az utolsó pár másodpercben elbaszni a számot. Minden egyes meglesés után láttam rajta, hogy egyre kellemetlenebbül érinti az ügy, szinte személyes sértésnek vette baklövésemet. Kovax ne haragudj! Nagyon megbántam!

Végül pándrájvra rá, onnan vasárnap Moncsicsi gépére át, YouTube-ra fel.

Fogyasszátok egészséggel:

I <3 I.N.D.A.

Sárkány!

"Akkor és most" rovatunk következik. :)

Legfrisebb posztunknak az adta az apropóját, hogy az egyik kedvenc énekesnőnk, Avril Lavigne ebben a hónapban 2 klippet is megosztott az interneten. Az első a 2002-ben napvilágot látott Let Go albumán található "Mobile" című számra készült. Sokan feltették a kérdést, hogy miért maradt majdnem 10 évig elrejtve egy doboz mélyén? Erre csak azt tudom válaszolni röviden: mert szar. :D Kezdve onnan, hogy a fecskefarkú gitár - ami egyáltalán nem illik hozzá, meg a stílusához sem - kb. akkora, mint ő maga. De legalább adtak hozzá egy 500 méteres kábelt, hogy nyugodtan tudjon mászkálni. Ez az egyik. A másik, hogy a kanadai leányzó akkor még nem nagyon szokhatta meg a kaliforniai erős napsütést, ugyanis a szám végéig könnyezik a jobb szeme... De lehet, hogy ez azért van, mert olyan ő, mint Columbo hadnagy. Egyik szeme sír, a másik meg üveg. Pff. Bocsánat. Meg aztán a rendezés. Gondolom egy gimis osztálytársa készíthette. :) Íme a mestermű:

A másik klip a most márciusban megjelenő Goodbye Lullaby című lemezén megjelenő "What The Hell" című számára készült. Némi különbség észrevehető a két videóban. :D Rossz pont Avrilnak, hogy a nyitójelenetben hordott ruhadarabot kevés ideig láthatjuk rajta, akár végig mászkálhatott volna abban. Na mindegy. Külön vicces, hogy a saját parfümjével fújja be magát a bakelitekkel, cipőkkel és gördeszkákkal telepakolt szobában. Biztos sokat deszkázik még...he-he. Ha valaki "rejtett" reklámokat venne észre, az csak a véletlen műve... :P Aki nem tudná, annak elmondom, hogy a ruhaboltos jelenetben látható Abbey Dawn ruhák a Művésznő saját kollekciója. A márka fő motívumai a halálfejek, a csillagok, és a szívecskék. Nem Kristóf, nem lehet itthon kapni, ehhez el kell utaznod Ámerikába! :D Nesztek:

Örvendezzünk, mert végre véget ért a legalább féléve tartó január! ;)

Sárkány!

 

Új taggal bővült az I.N.D.A. család, aki nem más, mint Effy! =)

Nem összetévesztendő a Stonem család Effyjével, habár biztos találnánk neki is megfelelő munkakört a zenekarban. ;)

  Na, de térjünk rá a lényegre. A két ünnep között alkalmam volt néhány napot Budapesten tölteni az Ilkában Kristófnál. Kedd este Szörényi Levente koncert volt az Arénában (adta), úgyhogy másnapra, azaz 2010. december 29-ére terveztük be a gitárnézést-vásárlást, amit szerencsére sikeresen abszolváltunk. De ne rohanjunk ennyire előre. Egész napos renyhülés, kajálás és filmnézés után elindultunk a Lányokkal (mert természetesen ők is velünk voltak), hogy a munkából távozó Kristóffal (ja igen, ő helyettünk is termelte a GDP-t) ütközzünk legkésőbb a Jászai Mari téren. De ha jól emlékszem, a Nyugatinál ugyanarra a villamosra szállt fel, amelyen mi is utaztunk. Hiába, kicsi a világ. :P                                              

  Izgatottan léptünk be (legalábbis én) a hangszerüzlet ajtaján, ahol némi kérdezősködés és a szokásos körök lefutása után előhozták nekem Őt. Első látásra szerelem volt. Sőt amikor a kezembe vettem, és az üzlet egy hátsó, hangszigetelt helyiségében "kipróbáltam", tudtam, hogy ebből nemcsak egy futó kapcsolat lesz. Nem tudom visszaadni azt az érzést, amikor ott, helyben először bedugtam neki a "dzsekkemet"... Most is libabőrös leszek, ahogy azokra a hangokra gondolok, amelyeket kiadott a kezem alatt. Hmmm. De nem feszítem tovább a húrt (ha-ha, milyen költői :)), itt van Effy:

Hát nem gyönyörű? De. Miután fizettem, az eladó hibájából adódóan kevesebbet, mint amennyiért kínálták ;) , ezért vettem egy tokot is hozzá. Természetesen Kristóf nem tudta megállni, hogy ne vegyen pengetőket. Vigyorral a fejünkön ballagtunk (nem, inkább futólépésben haladtunk, mert iszonyat hideg volt) a négyeshatos felé, ugyanis tervbe vettük, hogy a Blahánál leszállunk, és áldomást iszunk rá a Szimplában. Ezt a részt már nem részletezném, mert eléggé érzékenyen érintette a pénztárcámat. :) Legyen elég annyi, hogy elég tetemes mennyiségű tequilát, jégert, gyömbérsört és hosszúlépést csúsztattunk le a torkunkon. Effy nagyon jól viselte az estét, illedelmesen elüldögélt egy széken, nem  fecsegett bele világmegváltó társalgásunkba.

  Természetesen azóta már összeeresztettük Izivel is, szerencsére nagyon jól kijönnek egymással, tökéletes az összhang! Mielőtt valaki megijedne, hogy Cock emiatt lapátra kerül, ne tegye. A jó öreg Cock kapitány leszolgálta derekasan az idejét, most a jól megérdemelt pihenését tölti a fűtött szobámban. Nem is való neki már az örökös hurcolászás és garázsozás, főleg ilyen hideg időben.

<3 Effy :D

Ja, és ezúton kívánok mindenkinek Boldog, sikerekben gazdag új esztendőt!

Békés, áldott és boldog Karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak! :P

Na meg ezzel is:

1980-ban, 30 évvel ezelőtt ezen a napon lőtték le John Lennont, a The Beatles együttes tagját New York-ban.

A következő számmal emlékezünk rá.

John Lennon: ének, akusztikus ritmusgitár; Paul McCartney: ének, basszsgitár; George Harrison: szólógitár; Ringo Starr: dob

Felvétel: 1964. február 27., Abbey Road 2.

Szevasztok!

Ezentúl a blogon albumkritikákat is olvashattok, mert miért ne. Figyelem! Erősen szubjektív!

Sticks & Bricks: Erős indítással kezdődik az album: hörgés, zúzás, vér, belek, mészárlás, majd egy jól eltalált refrén, nem is kezdődhetne jobban egy ADTR album. Ilyen hideg estéken az ember csettint a nyelvével és összedörzsöli a tenyerét erre a számra! Ezt követi az All I Want, amit először lehetett hallani az albumról a neten. Na, akkor nagyon nem tetszett, féltem, ha ezt dobják be először a köztudatba, és ez a legjobb szám, akkor keresztet vethetek az új albumra. Többszöri hallgatás után rájöttem, hogy a refrén olyan, mint ez https://www.youtube.com/watch?v=CeeV94-sQmE&feature=related (00:56-tól). :D De azért szerethető szám ez, különösebb baj nincs vele. Az It’s Complicated igazi poppunk szerzemény, hozza a kötelezőt. Olyan aranyos, tingli-tangli szám, vagyis jó. ;)

Ezek után elérkezünk az album legjobb számához, a This is the House that Doubt Built, ami az elejétől a végéig tökéletes. A refrénje megunhatatlan, ha ilyen számokkal lenne tele az album, akkor a zenekar leckekönyvébe bevéstem volna a jelest.

A 2nd Sucks egy poénos mortalkombatos „FIGHT”-tal indít és kezd bele a breakdown-tengerbe. Telitalálat. Habár manapság divatos szidni a brékdánokat, én azért némi bor elfogyasztása után már sunyi mosollyal bólogatok rá, habár nem erőltették meg magukat a srácok ennél a számnál (sem). Egyébként ez a szám felezi meg az amúgy nem túl hosszú (33 perces) albumot. Ezután a Better of this Way szinte nyomtalanul tűnik el a hallójáratokban, de azért még majd próbálkozok. Viszont ezután jön egy igazi poppunk himnusz, az All Signs Point to Lauderdale, amire már az első hallgatásnál felkaptam a fejem. Benne van minden sablon és klisé, amiért ezt a stílust szeretni lehet. Kocsiban, házibulikban (szigorúan kék vagy piros műanyagpoharat szorongatva, összekapaszkodva együtténekelve!) igen kellemes perceket lehet vele okozni. Ezután jön az album utolsó kicsit keményebb száma - már ha azt vesszük keménynek, hogy ordít az énekes, és most ezt veszem alapul - a You Be Tails, I’ll Be Sonic, ami így, meg egy jól elénekelt refrénnel amolyan „tipikus” ADTR-szám. Az utolsó előtti számot nem tudom hova tenni, ugyanis néha nagyon tetszik, néha meg csak úgy lemegy minden különösebb katarzis nélkül. Hangulatfüggő, akárcsak az egész album. Bölcsesség on. Meg majdnem minden album, amit a zenetörténetben írtak. Bölcsesség off. Pfff. Ja, a szám címe Out of Time. Az utolsó szám az If I Leave, amit nagyon vártam, mert a címből ítélve akár lehetett volna egy második If It Means a Lot to You, de nem az. Nagyon nem az. Akárcsak az egész album, amely számomra nem igazán hasonlítható a Homesick albumhoz. Persze nem is kell hasonlítania, mert nem.

Összességében véve egy szerethető, profi iparosmunkát tettek le a Zene Birodalom (áááá) asztalára, érezhetően és hallhatóan azzal a szándékkal, hogy nem akarják megváltani a világot, most ez van, ezt dobta a gép, ezt kell szeretni. (Ez mi mondat már, Jézus ereje!) Hallgatni ér!

10/7

 Sárkány!

1 éves az I.N.D.A.!
  

   Mozgalmas év van mögöttünk, mellkasunkban büszkén - habár kicsit ütemtelenül (Monster) - dobog a szívünk, hogy ezt is megértük! Még most is, amikor visszagondolok, könnyes lesz a szemem, amikor 2009. hideg és gusztustalan novemberében, péntek 13-án először kezdtük el összehangolni Cock-ot és Yamit a már legendává váló Cs30-ban. Mire felmelegedett a 80-as évekbeli konvektor, addigra már elfogyott 1 palack szekszárdi cabernet savignon, valamint összehoztuk a Sum 41-tól a With Me című számot (Áron nagy örömére). Amíg a bor hatása nem kezdett el dolgozni lelkes és tettrekész szervezetünkben, addig úgy éreztük magunkat, mintha az első randi izgatott és cikis szertartásán vennénk részt. De komoly(?) és felnőtt(?) emberek módjára legyűrtük gátlásainkat és félelmeinket, és belevágtunk. Elindultunk az úton. (Most távolba mereng, szipog.)
   Az Úr 2010. évének elején számainkat mindenféle technikai kütyük segítségével elkezdtük felpakolni a YouTube-ra. Jelenleg ahttps://www.youtube.com/user/indAcoustic linken 17 darab cover található. Ezek közül kiemelkedik Zászlóshajónk, a MIX (15 songs in almost 8 minutes), amely átlépte a 10 ezres álomhatárt! (Jelen pillanatban 12 334 views.) Ezekkel le is zárul a hőskorszak, mivel a videók képminőségének problematikája a napokban megoldódott. =)
   A feldolgozások mellett elkerülhetetlen volt, hogy egymásnak mutogassuk zseniális ötleteinket, így elkezdtünk saját számokat is írni, amelyek most már félelmetes, ipari mértéket öltenek. Iszonyatosan jók vagyunk! Slash letenné a gitárt, ha hallaná a témáinkat. Közben zenész-,hetero- és harcostársam megvette Izi-t, akit az I.N.D.A. család egyből megszeretett és befogadott, majd magáévá tett.
Első közös számunk a "Látom" címet viseli, amelyet stúdióban is rögzítettünk májusban ÁdE közreműködésével. A http://www.myspace.com/indapopustic linken meghallgatható. Reményeink szerint hamarosan jön a többi is, mert nem vagyunk olyan önzőek, hogy galaxis-méretű zenetudományunkból és zseninkből ne csepegtessünk egy kicsit az egyszerű halandóknak.
   Természetesen az elmúlt évnek voltak árnyoldalai is. Földönfutókká, nincstelenekké, bolygó hollandivá változtunk a nyár folyamán, amikor is a Cs30 megszűnt, mint próbalakás. Azóta rendes lakásként funkcionál. (Pfejj, micsoda ó, konzervatív, földhöz ragadt dolog ez...) Vándorlásunkról itt olvashattok bővebben: http://indacs30.blog.hu/2010/07/21/r_i_p_cs30
   Természetesen ez a gondunk is megoldódott, hiszen új központja, támaszpontja lett zenekarunknak: az INDARÁZS. Like.
Hát itt tartunk. Emeljük poharunkat az 1 éves I.N.D.A. popusticra!

Felhasznált irodalom:

http://indacs30.blog.hu/
https://www.youtube.com/user/indAcoustic
http://www.myspace.com/indapopustic